Rendkívüli: lemondott a legfőbb ügyész – politikai támadásokkal indokolta váratlan döntését
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságLemondott tisztségéről Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész – derült ki a Legfőbb Ügyészség szerdai közleményéből. Nyilatkozatát az ideiglenes köztársasági elnök útján juttatta el az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnökhöz.

Döntését azzal indokolta, hogy az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja, a szervezet pedig nem válhat politikai küzdelmek eszközévé.
A legfőbb ügyész szerint az utóbbi időszakban a személyén keresztül sorozatos, az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó támadások érték az általa vezetett szervezetet. Nagy Gábor Bálint hangsúlyozta: megbízatását
- a jogszabályoknak megfelelően,
- kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve
látta el. Mint írta, pályafutása során sem neki, sem családtagjainak nem volt közük politikai pártokhoz, a legfőbb ügyészi tisztséget pedig alig több mint egy éve tölti be.
A politikai nyomástól tartott a legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint közleményében arra is kitért, hogy a politikai szereplők sok esetben valótlanságokat tartalmazó kijelentései mellett egyre gyakrabban támadják az ügyészséget folyamatban lévő büntetőeljárások szereplői és az azokban eljáró ügyvédek is.
Álláspontja szerint ezek a kijelentések már nemcsak őt és tisztségét érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét és függetlenségét, valamint az ott dolgozó több mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat.
A távozó legfőbb ügyész különösen rossz üzenetnek nevezte, ha közéleti szereplők azért akarják leváltani a hivatalban lévő vezetőt, mert egyes büntetőeljárások nem az általuk elképzelt módon alakulnak. Szerinte ez ahhoz vezethet, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell az eltávolításától, ha tevékenységével nem felel meg a politikai elvárásoknak.
Nagy Gábor Bálint közölte: lemondásának kizárólagos célja az ügyészi szervezet érdekeinek megóvása.
Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon.
Korábban az ukrán aranykonvoj ügye miatt robbant ki vita az ügyészségen
Nagy Gábor Bálint lemondását egy komoly belső konfliktus előzte meg az ügyészi szervezetben. Júniusban Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője jelentette be távozását, amelyet elsősorban az úgynevezett ukrán aranykonvoj ügyében kialakult szakmai nézetkülönbségekkel indokolt.
A vita a Központi Nyomozó Főügyészség és a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya között alakult ki a nyomozás irányáról és egyes eljárási lépések időzítéséről. Abban nem értettek egyet, hogy milyen sorrendben hajtsák végre a nyomozati cselekményeket, illetve mikor hallgassák ki azokat a személyeket, akik később gyanúsítottá válhatnak.
A Legfőbb Ügyészség szakfőosztálya úgy ítélte meg, hogy egyes magas beosztású érintettekkel szemben már fennállhatott a bűncselekmény megalapozott gyanúja, ezért haladéktalan intézkedéseket tartott indokoltnak. A nyomozó ügyészség ezzel szemben más nyomozástaktikai megközelítést követett volna.
A konfliktus után Nagy Gábor Bálint úgy döntött, hogy az ügy felügyeletét a Legfőbb Ügyészség egy másik szakmai szervezeti egységére bízza, hogy elkerüljék az elfogultság látszatát. Az eljárás az ukrán pénzszállítók magyarországi elfogásával összefüggésben, jogellenes fogva tartás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult. A legfőbb ügyész mostani közleménye nem nevezte meg konkrétan ezt az ügyet a lemondás okaként.


