Nyolc pontba szedte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nukleáris szervezete, a NEA azokat a prioritásokat, amelyek figyelembevételével csökkenthető az atomerőművek építési költsége. A kérdés rendkívül időszerű, hiszen miközben a fukusimai atombaleset óta megnövelt biztonsági intézkedések egyre drágítják az ilyen beruházásokat, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását és újak építését sürgeti, máskülönben nem csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás olyan mértékben, amekkorát az IEA a fenntartható fejlődés érdekében szükségesnek tart. Az IEA úgy számol, hogy 2050-re meg kell kétszerezni a 2020-as nukleáris kapacitásokat.
A költségek azonban féken tarthatók – derül ki a NEA tanulmányából, amely szerint a kiadások nem elsősorban a megnövelt biztonsági intézkedések, de még csak nem is a nukleáris technológia sajátosságai miatt szaladtak meg.
Azokban az országokban drágábbak a jellemzően harmadik generációs, a közelmúltban megkezdett atomerőmű-építések, amelyekben a megelőző évtizedekben nem volt hasonló projekt, így hiányzik a beszállítói lánc, az infrastruktúra, és jórészt elveszett az előző atomerőmű építésekor megszerzett tudás.
Jellemzően ugyanezekben az országokban nem sikerül tartani a beruházás határidejét sem. Nagyobb kiadásaik és elhúzódó kivitelezésük az érdekeltekben és a közvéleményben is bizalmatlanságot ébreszt, a beruházókban és a bankokban pedig azt a benyomás kelti, hogy az új atomerőművek projektkockázata nagyobb. Alig nyom valamit a latban, hogy az üzemeltetésük viszont fajlagosan olcsó. Ezek a kérdések nem merülnek fel az atomerőműveket folyamatosan építő országokban, mert tapasztalt projektszervezeteik, megfelelő ellátási láncaik vannak, a nukleáris projekteket pedig költség- és időhatékonyan hajtják végre.
Az építés drágulásáért jórészt a közvetett költségek okolhatók, amelyekben megjelennek az új generációs reaktorok bevezetésének egyszeri költségei. Ezek a ráfordítások egyes esetekben meghaladhatják a teljes beruházási költség 70 százalékát
– mutat rá a NEA, amely emiatt három ponton lát módot a kiadások lefaragására. Az első spórolási lehetőséget kínáló terület az elmúlt évtizedekben megszaladó, de közvetett mérnöki, beszerzési és építési kiadásoké. A második a kivitelezés ráfordításait domináló munkaerőköltség, ez a termelékenység javításával jelentősen mérsékelhető. Harmadikként gyakran felmerülnek a projekttől és az országspecifikus feltételektől függő kiadások, ezek esetenként a teljes beruházási költség jelentős részét teszik ki.
A kiadások mérséklésénél szem előtt tartandó nyolc prioritásból, politikai ajánlásból az első az, hogy hasznosítani kell a korábbi, harmadik generációs építési projektekből levont tanulságokat, ez több OECD-országban már megkezdődött. Másodikként meg kell teremteni a beruházás stabil szabályozási környezetét, gondoskodni kell a politikai támogatottságáról, figyelembe véve a beruházás kiinduló feltételeit is.
Megfontolandó továbbá egy szabványosított nukleáris program melletti elköteleződés is, mert a tőke jobban hasznosul a sorozathatás révén, a folyamat is jobban optimalizálható, így ez a legígéretesebb út a költségcsökkentéshez.
Újabb pontként fejleszteni kell és fenn kell tartani az atomerőművek ellátási láncát, ehhez ismét hosszú távú energiapolitika szükséges. Ötödikként az atomipar minden szintjén elő kell mozdítani az innovációt, a tehetségfejlesztést és az együttműködést, ezt – mutat rá a NEA – a kormányok meg is tehetik. Támogatni kell ezenfelül a jelentős mértékű és kiszámítható finanszírozási, piaci feltételek létrejöttét, hetedikként pedig ösztönözni, hogy az érdekelt felek összehangolják erőfeszítéseiket. Végül a kormányokat is be kell vonni az atomprogramba, persze a kormányok támogató szerepe a program jellegétől függően eltérő.
