arra kéri a McDonald’s gyorsétteremláncot, hogy fogadja el a dogecoin kriptovalutát fizetőeszközként – számolt be a USA Today Money. A világ leggazdagabb üzletembere egy Twitter-üzenetében azt írta, hogy 

elfogyaszt egy happy meal menüt a kamerák előtt, élő adásban, ha a McDonalds elfogadja a dogecoint.

Fotó: PATRICK PLEUL / AFP

A bejelentést követően a fizetőeszköz értéke körülbelül 6,5 százalékkal nőtt: az amerikai keddi nyitásakor 0,127 dollárról indult, és délután elérte a 0,141 dollárt.

A cég hivatalos Twitter-fiókjában válaszolt Musk felvetésére. 

Csak ha a Tesla elfogadja a grimacecoint

 – üzenték  a Tesla főnökének. Grimace egy bolyhos, lila karakter, aki Ronald McDonalddal együtt szerepel a McDonald’s reklámjaiban. Például ebben, Donald Trump mellett tűnik fel:

Shibetoshi Nakamoto, a dogecoin alapítója szintén a Twitterre írta meg, hogy 

az üzengetés hatására ezerszázalékos értéknövekedés mellett meg is született többfajta grimacecoin néven futó kriptopénz. 

A gyorsétkezde versenytársai, mint például a Burger King és a Jack In The Box étteremlánc pedig a Twitter-üzenet alatti kommentszekcióra irányuló figyelmet kihasználva reklámozta saját márkáját.

Az elektromosjármű-gyártásban meghatározó Teslát és a SpaceX magánűrvállalatot is létrehozó Musk már számtalanszor népszerűsítette a dogecoint az interneten.

Egy 2021 októberében közzétett poszt szerint maga a milliárdos is rendelkezik dogecoin, valamint és ethereum kriptopénzzel is. A Tesla főnöke azt is mondta, hogy a dogecoin a legjobb a tranzakciókhoz, azonban a bitcoin jelenleg értékállóbb. A kriptodevizák propagálása ellenére Musk egy bejegyzésében arra is felhívta már a figyelmet, hogy 

„az igazi érték” termékeket felépíteni és szolgáltatásokat nyújtani, és nem csak valutákba fektetni.  

Az üzletember tavaly májusban Twitter-szavazáson kérdezte meg a felhasználókat, hogy szeretnék-e, ha a Tesla elfogadná a kirptavalutát fizetőeszközként, majd 2021 végén közölte, hogy a cég kísérletképpen elfogadja a dogecoint egyes termékekért cserébe. Az akkori bejelentés 24 százalékos emelkedést hozott a kriptodevizának. „A Tesla néhány termékéért doge-ot is elfogad; meglátjuk, mi lesz” – írta korábban a bejegyzésben Musk.