
Újra megnyílt Budapesten a világ legszebb McDonald's étterme
A vendégtér, a konyha, és a rendelési rendszer is megújult a Nyugati téren található Mekiben. Az ikonikus budapesti McDonald's étterem 1,8 milliárd forintból újult meg.
Fél év kényszerpihenő után augusztus 15-én újra megnyitotta kapuit a Nyugati téri McDonald's. Az 1990 óta működő egység a McDonald's több éve tartó magyarországi étteremfelújítási programjának utolsó állomásaként kapott új, különleges belsőt. Az étterem különlegessége, hogy egy műemlék épületben kapott helyet, ám ez a világszinten is kuriózumnak számító adottság a tervezésnél és felújításnál is számos kihívást jelentett a vállalatnak.

Bár az amerikai gyorsétteremlánc csak 34 évvel ezelőtt költözött be az épületbe, az ingatlanban már kezdetektől fogva a vendéglátás ikonikus helyszínéül szolgál. Budapest legrégebbi vasúti fejállomását, a Nyugati pályaudvart az Osztrák Államvasút Társaság építtette, az épület 1877. október 28-án nyitotta meg kapuit. A mai McDonald's helyén akkor egy éttermi pavilon működött, ami kezdetben csak az első és második osztályon utazó utasok számára volt látogatható. Később Démusz Vendéglőként, majd a MÁV Utasellátójaként volt ismert, majd 1990-ben lett a Meki hálózatának ékköve. Azóta a mostani a harmadik felújítása, legutóbb 2010-ben újult meg.
„A Nyugati étterem mindig is rendszerünk egyik legimpozánsabb étterme volt. 34 évvel ezelőtt, 1990-ben nyílt meg, és a világ egyik legszebb McDonald’s éttermeként tartják számon. Fél év alatt újítottuk meg, úgy, hogy hűek maradhassunk ehhez az örökséghez. Az átalakítás során számos, a McDonald’s rendszerében világszinten is egyedinek számító megoldást, valódi, természetes építőanyagokból készült elemeket is felhasználtunk” – ismertette Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.
A Nyugati téri McDonald's étterem nagyjából 1,8 milliárd forintból újult meg.
A étterem csütörtök délutántól már várja a vendégeket, a Világgazdaságnak azonban még a nyitás előtt lehetősége nyílt bejárni a megújult egységet. A Meki kívülről semmit nem változott, belépve azonban számos változást tapasztalhatunk. Aki korábban járt már a vendégtérben, és megszokta a lépcsőzetes elrendezést, az meglepően tapasztalhatja, hogy ez teljesen megszűnt, szintbe hozták. A galériás rész azonban megmaradt, sőt, egy látványos ételszállító szalag is elhelyezésre került ott, így a vendégek egy üvegablakon keresztül láthatják, ahogy a megrendelt ételek a konyhából a kiszolgáló pulthoz utaznak.
Ugyan van pult, de ha nem akarjuk, akkor nem kell meglátogatnunk. Rendelni ugyanis nemcsak itt, hanem a 8 kioszk-képernyőn is tudunk. Sőt, okostelefonunk segítségével bármelyik asztalnál ülve leadhatjuk rendelésünket, így megérkezve akár egyből helyet is foglalhatunk. Mivel a terasszal együtt összesen 280 ülőhely van az étteremben, így lényegében több mint 280 helyen tudjuk leadni rendelésünket.
Az elmúlt fél év során nemcsak a vendégtér újult meg, hanem többek között a konyhát, a hűtő- és fagyasztó kamrákat, a dolgozók öltözőit és a vendégek számára fenntartott vizes blokkokat is felújították, és az áruszállító lifteket is lecserélték. A konyha, a raktározás és a logisztika a vendégtér alatti szinten van elhelyezve, ahogy korábban is. A főkonyha mellett egy kis tesztkonyha is helyet kapott, ahol van lehetőség kikísérletezni a közeljövőben bevezetendő új ízeket, és szezonális termékeket.
A Nyugati téri étterem az McDonald's 113 magyarországi egysége közül az egyik legnagyobb, jelenleg 218 embert foglalkoztat.
A nyilvánosan elérhető cégadatok alapján a magyarországi McDonald's éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. nettó árbevétele 2023-ban 91,0 milliárd forintot, 2022-ben 73,57 milliárd forintot tett ki. A vállalat a 2023-as üzleti évet 6,24 milliárd forint nyereséggel zárta, egy évvel korábban pedig 5,62 milliárd forint volt az adózott eredménye.
Furcsa okból esett vissza a McDonald's, nem gyalogolnak az amerikaiak
Csökkent a világhírű gyorsétteremlánc értékesítése. Növekedésre számítottak, de lejtmenetre kapcsolt a McDonald’s forgalma. A cég globális eladásai azért csökkenhettek, mert az emberek alapvetően visszavettek a fogyasztásból. Ezen kívül az Egyesült Államokban a gyalogosforgalom csökkenése miatt is esett a gyorséttermek forgalma, összesen 0,7 százalékkal.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Címoldalról ajánljuk
Tovább a címoldalra














