Európában készül a legtöbb luxusjacht, a vevők pedig elsősorban amerikaiak, az Európai Unióra vonatkozó 15 százalékos vámok ezért alaposan felforgatják a piacot, komoly kihívást jelentenek mindkét fél számára – és máris keresik a lehetőséget a megkerülésükre.
Azt gondolná az ember, hogy azok, akik megengedhetik maguknak, hogy tíz vagy akár százmillió dollárt költsenek egy luxusjachtra, megengedhetik maguknak azt is, hogy kifizessék az uniós–amerikai kereskedelmi megállapodásban megszabott tarifákat, ez nem jelenti azt, hogy meg is teszik.
Nem ismerek egyetlen ostoba gazdag embert sem
– nyilatkozta a CNBC-nek Kevin Merrigan, a Northrop & Johnson floridai jachtközvetítő elnöke. „Fontos, hogy mi számít nekik. Ha meghallják, hogy további 15 százalékot kell majd költeniük, az hatással lesz a piacra” – tette hozzá.
A hajóvásárlási szerződések általában előírják, hogy a vásárló fizeti az illetékeket, az új vámokat azonban a jelenleg érvényesek nyilvánvalóan nem tartalmazzák, mivel egy különleges igényekre szabott jacht építése akár három évbe is beletelik.
A megrendelők így most nyilván egyezkednek a gyártókkal, hogy ki mekkora részt vállaljon magára a többletköltségekből. Közben pedig a gazdag vásárlók azt teszik, amit általában, amikor magasabb adókkal szembesülnek – keresik a kiskapukat, és számos megoldás között választhatnak.
A vámok adók, és azoknak a megkerülésére az amerikai gazdagok leggyakoribb stratégiája az, ha lakóhelyet váltanak. Ebben az esetben a jachtot más országban regisztrálják, amelynek van ilyen megállapodása az Egyesült Államokkal. A brókerek szerint ez általában
Ebben az esetben a hajó „vendégként” érkezhet az amerikai kikötőkbe, így nem kell vámot fizetni érte. Vannak persze korlátozások és szabályok, különleges engedélyek szükségesek, és 5-20 ezer dollárba kerül a regisztráció, de így is
jelentős összeget lehet megspórolni ezzel a lépéssel egy több millió dolláros jacht estében.
„Ha egy hajót jogi értelemben sosem importáltak, sosem lépi át a vámhatárt, akkor a vámok sem vonatkoznak rá” – összegezte Michael Moore, a Moore és társa tengerészeti jogokkal foglalkozó ügyvédje.
Ennek a megoldásnak azonban csak a nagyobb, 45 lábnál hosszabb hajóknál van anyagi és logisztikai szempontból értelme. Ez pedig szakértők szerint azt jelenti, hogy az új vámokat valószínűleg elsősorban a szuperjachtok tulajdonosai, vagyis a leggazdagabbak ússzák majd meg.
A vámok így növelhetik a keresletet az olyan amerikai jachtgyártók számára, mint a Westport, a Trinity vagy a Burger Boat Company.
A Yacht Buyer című szakportál emlékeztetett, hogy a neves külföldi, de amerikai gyártók is gyakran építik a hajókat Kínában és Délkelet-Ázsiában, ezekre az országokra pedig különböző, de jelentős vámok érvényesek.
A probléma az, hogy
a 20-40 méter (65-130 láb) hosszú hajót kevés amerikai gyártó épít,
így ebben a kategóriában a britek lehetnek a nyertesek, mivel az Egyesült Királyság elsőként kötött kereskedelmi megállapodást az Egyesült Államokkal, a vámtétel pedig csak 10 százalék.
A brókerek abban is bíznak, hogy ismét felpörög a használt jachtok piaca. A koronavírus-járvány és főleg az azzal járó zárlatok ugyanis hatalmas keresletet generáltak a jachtok iránt, a korlátozások feloldása után azonban ezek a hajók tavaly sorra kerültek a piacra, mert a tulajdonosaiknak már nem volt rájuk szükségük, inkább utazgatni akartak, mint a fedélzeten rostokolni.
A vámok növelhetik az igényt a már az Egyesült Államokban regisztrált használt jachtok iránt – és az árukat is, ami jó üzlet lesz a közvetítők számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.