A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértői csapata a magyar kormány kérésére egy most lezárt, ötnapos, úgynevezett követő misszióban felülvizsgálta a hazai nukleárisveszélyhelyzet-kezelési rendszert – tette közzé az Országos Atomenergia Hivatal (OAH). Az Eprev (Emergency Preparedness Review) nevű felülvizsgálat arra összpontosított, hogy milyen intézkedések születtek Magyarországon nukleárisveszélyhelyzet-kezelés (EPR) területén a 2016-os első Eprev-misszió során tett ajánlások fényében.

Fotó: Országos Atomenergia Hivatal

Chris Dijkens, a holland Infrastruktúra és Környezetvédelmi Minisztérium nemzetközi együttműködésért felelős egykori igazgatója vezette a héttagú felülvizsgálati csoportot, amely kanadai, francia, német, portugál szakértőkből és a NAÜ két szakemberéből állt.
Magyarország villamosenergia-termelésének a felét a Paksi Atomerőmű négy reaktora adja, és további két reaktor építését tervezi ugyanott. Az ország emellett két kutatóreaktort, egy izotópgyártó létesítményt és egy nemzeti radioaktívhulladék-tárolót is üzemeltet, valamint nagy aktivitású sugárforrásokat használ ipari, orvosi és kutatási célokra.
Chris Dijkens értékelése szerint Magyarország jelentős lépéseket tett a nukleáris és radiológiai veszélyhelyzetekre való felkészültsége terén, például éves és hosszú távú képzési programot dolgoztak ki a különböző veszélyhelyzetekben dolgozóknak, és közzétették a veszélyhelyzetek védekezési stratégiát is. Úgy látja, hogy a követő misszió segíteni fogja Magyarországot az említett képességei további javításában. A felülvizsgálati csoport a fővárosban, Budapesten találkozott az OAH és más érintett intézmények munkatársaival, ellátogatott a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságára, valamint az Agroster Kft.-hez, amely sugárzással sterilizál élelmiszereket és csomagolóanyagokat. A csoport két veszélyhelyzeti központot is meglátogatott, ezek egyike a paksi atomerőmű melletti tartalék veszélyhelyzeti központ, a másikat az OAH nem nevezte meg.
Az Eprev-misszió számos erősséget azonosított, többek közt:

  • Erős elkötelezettség a nukleáris és radiológiai veszélyhelyzetekre való felkészültség mellett, ami a veszélyhelyzeti intézkedéseik javítására tett erőfeszítésekben tükröződik.
  • Átfogó éves képzési és gyakorlatozási terv, valamint hosszú távú képzési terv a magyar nukleáris veszélyhelyzet-kezelési rendszerre vonatkozóan.
  • Szigorú követelmények biztosítják, hogy az üzemeltetők jól fel legyenek készülve azoknak a következményeknek az enyhítésére, amelyek a telephelyükön bekövetkező esetén a felelősségi körükbe tartozik.
    „A 2016-os, első Eprev-misszió után a nemzetközi jogi nukleárisbaleset-elhárítási keretrendszer végrehajtásának egyik gyakorlati példáját mutatták be 2017-ben a Magyarországon rendezett ConvEx-3 teljes körű nukleárisveszélyhelyzet-kezelési gyakorlaton. A jelenlegi követő misszió megállapította, hogy jelentős előrelépést történt a NAÜ biztonsági szabványainak a magyar veszélyhelyzet-kezelési keretrendszerbe való integrálása terén” – mondta Carlos Torres Vidal, a NAÜ veszélyhelyzeti központjának igazgatója.

Legyen képben a háziorvos is!

A felülvizsgálat egyebek mellett az alábbi területeken javasol további fejlesztést:

  • A nemzeti nukleáris veszélyhelyzeti intézkedési terv elemzésének befejezése és a NAÜ biztonsági szabványainak betartása.
  • A nemzeti szintű koordináció fokozása annak érdekében, hogy az első beavatkozók olyan detektorokkal legyenek felszerelve, amelyekkel azonosítani tudják a szolgálatuk során előforduló esetleges radioaktív sugárzást, és így hatékonyan tudjanak reagálni.
  • A háziorvosok fokozott tudatosságának biztosítása az akut sugárterhelés okozta tünetek felismerésére.
    „A 2016-os Eprev-misszió előkészítette az utat a magyarországi veszélyhelyzet-kezelési rendszer megerősítését célzó cselekvési terv kidolgozásához, a követő misszió pedig rávilágított az azóta tett erőfeszítéseinkre és megerősítette a további fejlesztések iránti elkötelezettségünket" – idézi a közlemény Kádár Andrea Beatrixet, az OAH elnökét.

Mi is az az Eprev?

Az Eprev-misszió a NAÜ által felajánlott, a tagállamok nukleáris biztonságát erősíteni hivatott felülvizsgálati lehetőség. E missziók a nukleáris és radiológiai veszélyhelyzetekre való felkészülés szervezésére és az elhárítási képességre fókuszálnak. Alapjukat a NAÜ nukleáris és radiológiai veszélyhelyzet-kezeléssel kapcsolatos biztonsági előírásai képezik.

Nemzetközi konszenzus

A NAÜ biztonsági szabványai a biztonság garantálása érdekében az alapelvek, követelmények és iránymutatások szilárd keretét biztosítják. Nemzetközi konszenzust tükröznek, és globális referenciaként szolgálnak az emberek és a környezet védelmére az ionizáló sugárzás káros hatásaival szemben.