Az adatok feldolgozása során a kutatók igen sok szempontot tekintettek át. A szöveges elemzésben megfogalmazott legfontosabb tendenciák mellett a táblázatokból a regionális és az iskolai végzettség szerinti arányok, eltérések is megismerhetők - megbízható pontossággal - a magyar lakosság egészére.
>> Milyen legyen
az egészségügy reformja?
A felmérés eredményei zömében megegyeznek a pártok programjaiból levezethető főbb következtetésekkel, ugyanakkor szembetűnő a végrehajtás módjában jelentkező véleménykülönbség.
A lakosság egyöntetű véleménye, hogy halaszthatatlan az egészségügy sürgős és gyökeres rendbetétele. A megoldás módjában azonban a különböző társadalmi rétegek között érdemi és hangsúlybeli különbség is megfigyelhető.
Az egészségügy reformjának szükségessége már a rendszerváltás előtt is kiemelt téma volt, a problémák azonban korántsem voltak olyan súlyosak, mint most, csaknem másfél évtizeddel később. A közel egy évtizedes gazdasági visszaesés szűkítette a forrásokat, a gyógyszerárak és a gyógyászati eszközök árának dinamikus emelkedése tovább élezte az amúgy sem könnyű helyzetet. Az egészségügy problémáinak megoldását az elmúlt kormányok maguk előtt görgették, átfogó, koncepcionális terv nem készült, miközben a kialakult állapot szinte tarthatatlanná vált. Mára talán egyetlen olyan társadalmi-gazdasági kérdésben sem alakult ki olyan magas szintű egyetértés, mint az egészségügy rendbetételében.
Ez egyébként a kormánypár-
tok megkülönböztetett súlyú vállalása volt, mert számukra is világossá lett, hogy ma már az érdemi lépések elmulasztása az ágazatra, a kormányra és az országra nézve egyaránt drámai következményekkel járna.
A szakma súlyos etikai gondja a hálapénz, amelyre rövid távon nem látszik megoldás. Ahogy ennek rendszere is hoszszabb idő alatt alakult ki, úgy a négy évtizednyi beidegződés megszűnéséhez is sokéves kormányzati munkára, a társadalom etikai felemelkedésére lesz szükség.
A gazdaságilag aktív háztartások véleménye szerint az egészségügy reformja során a kórházak felszereltségének javítására kellene több állami forrást biztosítani. Az ötfokú skálán ez a terület 4,7-et ért el, és ráadásul szinte elsöprő többség, a háztartások 76 százaléka tartotta kiemelten fontosnak az elmaradások pótlását. Magas volt az aránya azoknak, akik egyetértettek a pluszforrások bevonásával és szorgalmazták ezt, valamint az egészségügyben dolgozók bérének emelését és a gyógyszerek ártámogatásának növelését is. Mindkét terület 4,3-es értéket kapott, a megkérdezettek több mint fele tartotta kiemelten fontosnak e teendőket. Átlagosan kissé kevésbé tartják fontosnak a kórházak fizikai állagának (4,2) és a járóbeteg-szolgáltatás gépi ellátottságának (4,1) javítását. Mind a négy felsorolt tényező jóval lényegesebbnek bizonyult azonban, mint a háziorvosok számának növelése, állami többletforrások segítségével. Ez utóbbi tényező átlagos fontossága gyengén közepes, az együttható értéke 2,6.
A háztartások többsége meglehetősen szkeptikus a hálapénz megszüntetésének lehetőségét illetően. A kérdezettek - de vélhetően az ország felnőtt lakosságának mintegy 80 százaléka is - úgy véli, a hálapénz akkor sem szűnne meg, ha rendeznék a kereseteket az egészségügyben. A hálapénz megszüntetését a mintában szereplő háztartásoknak mindössze 18 százaléka vélte lehetségesnek.
Azzal a kijelentéssel, hogy azért nem fog megszűnni a hálapénz, mert nem tudják a jövedelmeket olyan mértékben emelni, hogy az orvosoknak és nővéreknek ne lenne szükségük rá a megélhetéshez, a hálapénz fennmaradását vélelmező - a teljes minta négyötödét kitevő - kérdezetteknek csak mintegy 30 százaléka értett egyet. A 70 százalékot képviselő többségnek más volt a véleménye.
A mintában szereplők sokkal lényegesebbnek tartották a megszokást: 88 százalékuk szerint a páciensek továbbra is fognak pénzt adni az orvosoknak és a nővéreknek. A hálapénz további fennmaradását valószínűsítők mindössze 11 százaléka fejezte ki egyet nem értését ezzel az érvvel kapcsolatban.
A két érv persze egyáltalán nem zárja ki egymást, a megkérdezettek 23 százaléka szerint mindkét tényező közrejátszik a hálapénz fennmaradásában.
A hálapénz fennmaradását prognosztizálók egynegyede az előbbi két tényezőn kívül egyebeket is említett. Legtöbbjük szerint az a legfőbb ok, hogy az egészségügyben dolgozók elvárják (37 százalék), vagy legalábbis elfogadják azt (4 százalék). Ugyancsak sokan hivatkoztak ennek a viszonynak a másik oldalára: a vélt vagy valós kiszolgáltatottság készteti a betegeket, illetve rokonaikat, hogy a jobb ellátás reményében hálapénzt adjanak (31 százalék). Az egyéb okokat sorolók 11 százaléka a megszokást említette. Így az ő "redundáns" válaszaik csak megerősítik azt a megállapítást, amely szerint a hálapénz fennmaradásának legfőbb oka a megszokás. Meglehetősen kevesen, a lakosság 5 százaléka vélte úgy, hogy a hálapénz valóban a hála természetes kifejezése.
>> Oktatás:
szélsőséges vélemények
Az oktatás - az egészségügyhöz hasonlóan - össztársadalmi érdeklődést vált ki. A probléma megoldása kevésbé költségigényes, s a rendszerváltást követően a reformok is megkezdődtek. Sikereket értek el a kormányok az oktatási rendszer egységes és átjárható struktúrájának kialakításában és a nemzeti kerettanterv kidolgozásában s meghonosításában. Az iskolák száma ma több mint elégséges, s fejlesztésük is folyamatos volt, ami még a meglévő hiányosságok mellett is igaz.
Nem oldódott meg azonban a pedagógusok bérezésének kérdése, amellyel szorosan összefügg a pedagógusok hiányos felkészültsége, az évtizedek alatt kialakult kontraszelekció. Ennek ellenére a pedagógusbérek rendezésében össztársadalmi konszenzus alakult ki, bár az egyetértés motivációs tényezői meglehetősen széles sávban szóródnak. Az új kormány programjában szereplő emelés mértéke megnyugtatóan lezárhatja a témát.
Az oktatás ingyenességét már a rendszerváltás előtt sem lehetett biztosítani, a piaci viszonyok között pedig egyenesen anakronizmussá vált az ingyenes oktatás visszaállítására irányuló törekvés. Ennek ellenére az ezt igénylők tábora ma is népes. Sokat javítottak a helyzeten a nyugat-európai mintára bevezetett ösztöndíjak és diákhitelek, amelyek fejlesztése, finomítása a szaktárca kiemelt feladata lesz a jövőben is.
Az aktív háztartások 76 százaléka helyesli az oktatásban dolgozók keresetének jelentős emelését, 22 százalékuk viszont ellenzi azt.
A pedagógusok béremelésének szükségességét tekintve tehát erős konszenzus alakult ki a társadalomban. Ennek indokairól azonban már csak részben egyeznek a vélemények. A béremelést szükségesnek tartók 78 százaléka azzal a kijelentéssel ért egyet, hogy a minimálbérek emelése nagyon összeszűkítette a képzettség nélküli és a szakképzett munkavállalók közötti különbségeket.
Ennél valamivel kevesebben (64 százalék) fogadták el érvként azt, hogy az oktatók keresetei indokolatlanul alacsonyak. Még ennél is kevesebben (46 százalék) értettek egyet azzal a megállapítással: csak így képzelhető el, hogy a pedagógusok valóban nevelőmunkát is végezzenek.
A felsőoktatásban tanuló diákok számára nyújtott ösztöndíj szükséges mértékét illetően rendkívül szélsőséges véleménykülönbségek figyelhetők meg. Vannak olyan háztartások, amelyek szerint a hozzájuk hasonló jövedelmi szinten lévő családoknak már ötezer forint is segítséget jelentene, míg mások szerint ehhez kétszázezer forintra lenne szükség. Nem mindenki mondott azonban konkrét összeget, 1-1 százalékban a minimálbérhez kötnék az ösztöndíjakat. Olyanok is vannak, akik eltörölnék az ösztöndíjrendszert, a felsőoktatás ingyenessé tételével egyidejűleg.
A megkérdezett háztartások 12 százalékában van felsőfokú tanulmányokat folytató fiatal. Jellemző ezekre a háztartásokra, hogy megfelelő ösztöndíjként az átlagosnál alacsonyabb summákat említettek. Miközben a kérdezettek átlagosan 37 600 forint körüli összeget tartanak érdemi segítségnek, a közvetlenül érintettek már 30 000 forinttal valamivel kevesebbel is elégedettek lennének.
Alapvetően konszenzus van a diákhitel fenntartásának szükségességét illetően, a kérdezettek 74 százaléka helyesli azt. Ellenkező véleményen 17 százalékuk van, 9 százalék bizonytalan.
Ha csak a közvetlenül érintettek véleményét vizsgáljuk, vagyis azokét, akiknek háztartásában jelenleg is van a felsőoktatásban tanuló fiatal, akkor még nagyobb fokú támogatást tapasztalunk. Ebben a körben a kérdezettek 82 százaléka egyetért a diákhitel fenntartásával, és csak 12 százaléka ellenzi azt (6 százalék bizonytalan).
>> Az állami kiadások
csökkentése
Az elmúlt négy évben régen látott magasságokba szökött állami kiadások, valamint az állami és pártirányítás legmagasabb szintjén felbukkanó, nyílt és leleplezett korrupció a kormánypártok választási programjának szerves része volt. Ez a jelenség a lakosságot is erősen irritálta. Az adófizetők pénzén rendezett nagy összegű és szinte folyamatos rendezvények jogos felháborodást és elégedetlenséget váltottak ki az emberek jelentős részében. E kiadások leépítése, elviselhető határok közé szorítása jelentősen növelné az új kormány iránti bizalmat, szimpátiát - jegyzik meg a kutatók. Emellett mindez a költségvetési egyensúly helyreállításában is segítene.
Az állami kiadások potenciális célterületeire szinte minden megkérdezettnek voltak javaslatai, s a csökkentésre a megkérdezettek közel háromnegyedének volt ötlete. (Az említett területek kategorizálása egyébként a felmérés készítőinek meglátása szerint meglehetősen nehéz. Egy-egy válasz több kategóriába is kerülhetett volna, például "a parlamenti képviselők magáncélú külföldi útjai" a külföldi utak mellett a képviselők juttatásai, vagy akár a korrupció, netán a reprezentációs kiadások között is helyet kaphattak volna. Mindez azonban nem érinti lényegesen az egyes területek relatív, egymáshoz viszonyított súlyát.)
A lakosság relatív többsége azokat a kiadásokat csökkentené, amelyeket luxusnak, feleslegesnek, illetve a tágan értelmezett politikai elit indokolatlan jutalmazásának tart. Így a legtöbben a reprezentáció (26 százalék) és az attól nehezen elkülöníthető politikai pr (19 százalék) területén faragnának le az állami kiadásokból. E területekhez tartoznak a különböző állami ünnepségek és azok kellékei (például a tűzijáték), a protokolláris kiadások, a szimbolikus jelentést hordozó események, rendezvények (például a korona "meghajókáztatása"), de idesorolhatók a különböző propagandakiadvá-nyok vagy az Országimázs Központ működése is.
A lakosság jelentős részét zavarja a politikusok külföldi utazásainak száma és még inkább költsége (ezt a kérdezettek 10 százaléka említette), vagy éppen a bürokrácia túltengése (11 százalék).
A kérdezettek közel egytizede (8 százaléka) külön kiemelte a kormánytagok és a parlamenti képviselők fizetését (néhányan az önkormányzatiakét is) mint olyan területet, amelyen spórolhatna az államkassza.
Ebbe a körbe tartoznak a politikusok egyéb - elsősorban a gépkocsihasználattal összefüggő - juttatásai (5 százalék), de a fölösleges igazgatási "vízfej" megszüntetését a parlament méretének vagy éppen a minisztériumok számának csökkentésével elérni kívánók válaszai is (3 százalék). A politikai (és gazdasági) elittel szembeni bizalmatlanság érhető tetten azok válaszaiban is, akik a korrupció megszüntetésében, a közbeszerzések, pályázatok ellenőrzésében látnak kiutat az állam pazarló költekezéséből (5 százalék).
Említésre méltó azok aránya, akik a honvédségre, a sportra és a pártokra költött összeget találják túlzottnak (4-4 százalék). Ugyanennyien vannak azok is, akik az állam szociális szerepvállalását tartják soknak, vagy nem megfelelően szabályozottnak. Egyéb területeket ennél kevesebben említettek, sokat pedig csak egy-két válaszadó sorolt fel.
>> Új koncepció
a családtámogatásban
A kutatás nagyrészt a családok kormányzati támogatásával kapcsolatos lakossági elképzeléseket vizsgálta az aktív háztartások körében. Azt is megkérdezték, milyen egyéb intézkedéseket tartanának szükségesnek a válaszadók a családok helyzetének javítására. A kapott feleletek jelentős része csak megerősíti a korábban leírtakat, miszerint erős az igény a gyermekekkel kapcsolatos támogatások emelésére, az oktatás költségeinek csökkentésére, vagy éppen a lakáshoz jutási lehetőségek növelésére.
A megkérdezettek négyötö-dének volt valamilyen elképzelése arról, hogy milyen intézkedésekkel támogathatná a kormány a családokat. A legtöbb válasz nem tartalmaz érdemi újdonságot a korábban leírtakhoz képest. A konkrétan tárgyalt igények után itt fogalmazódtak meg a lakosság nagy hányadát izgató egzisztenciális kérdések, nevezetesen a tisztes megélhetést biztosító bérek, a jelenleginél biztosabb létalapot nyújtó foglalkoztatás (a munkanélküliség mérséklése), a lakáshoz jutás könnyítése, s ismét felbukkant a gyerekek ingyenes iskoláztatásának lehetősége, vélhetően a szerényebb jövedelműek körében. A választ adók 14 százaléka a bérszínvonal javítását jelölte meg központi feladatként, s hasonló arányt képviseltek a biztosabb munkahelyet igénylő lakosok.
Sokan külön kiemelték, hogy új munkahelyekre elsősorban az ország keleti részében, illetve a falvakban lenne szükség. A családalapítás egyik nélkülözhetetlen, ám a jelenlegi körülmények között sokak számára elérhetetlen eleme az önálló lakás vagy ház megvásárlása, felépítése. A válaszadók 12 százaléka a lakástámogatások növelését, illetve a lakáshitelek kedvezőbbé, de még inkább elérhetőbbé tételét említette (például: ne legyen szükséges a hiteligényléshez önrész felmutatása). E három terület valamelyikét sorolta fel az érdemi válaszadók fele, az összes megkérdezett 40 százaléka.
Mindez arra utal, hogy a felmérésben részt vevők jelentős része nem vár más segítséget az államtól, mint hogy biztosítson számára olyan munkalehetőséget, amellyel képes eltartani a családját, és hogy a rendkívül költségigényes lakásvásárlásnál nyújtson - akár hitel formájában is - reálisan igénybe vehető támogatást saját maga, illetve gyermekei számára.
Minden más területet jóval kevesebben említettek. A listából érdemes még kiemelni a gyermekekkel kapcsolatos közvetlen állami támogatások (gyes, gyed, családi pótlék) iránti igényt (összesen 7 százalék), továbbá azt az elvárást, hogy az oktatás "valóban" legyen ingyenes, de legalábbis a jelenleginél kevesebbe kerüljön (5 százalék).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.