Az időalapú jegyek márciustól érkeznek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járataira, ám már ezelőtt elérhetőek lesznek a hagyományos vonaljegyek digitális változatai is.

A BKK közösségi médiában közzétett bejegyzése szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntést hozott, tavasztól már 30 és 90 perces időalapú jegyekkel is lehet utazni a BKK járatain. Ugyanakkor valójában ezek a termékek 60 és 120 percig lesznek használhatóak. 

Kifejtették, hogy az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha tovább tart, mint 30 vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK-járatra, és azzal el lehet utazni Budapest határán belül bármeddig – fejtették ki.

A hagyományos vonaljegy 350, a 30 perces 530, míg a 90 perces időalapú jegy 750 forintba kerül.