Könyvajánló

KKV

Alig egy évtizede vált egyértelművé minden gazdasági szakember számára, hogy az üzleti sikernek – számos, korábban is meghatározónak tartott összetevője mellett – van egy addig kevéssé ismert, illetve elismert oldala: az emberi erőforrás, az azzal való bánásmód. A mai vezetők azonban legyenek bár iparáguk kiváló ismerői, felkészült szakemberek, egyszerűen nem nélkülözhetik a vezetéstudományi ismereteket. Bakacsi Gyula, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem tanára által jegyzett könyv sorra veszi a szervezeti magatartás témaköreit az egyéntől, a motivációktól elindulva, a csoportok magatartásán és a szervezeti politika kialakításán keresztül a konfliktuskezelésig, illetve egészen a személyi vezetésig. A gyakorló vezetők igényeinek megfelelően mindezt tudományos megalapozottsággal, de a gyakorlati szempontokra koncentrálva, érthető és tanulható formában.

Szervezeti magatartás és vezetés: Bakacsi Gyula

KJK-Kerszöv Kiadó, 2002

Jövő héten kezdődik a villányi kékszőlők szüretelése

Egyes gazdák már augusztus utolsó napjaiban megkezdhetik a kékszőlőfajták szüretelését a villányi borvidéken.

Trendfordulót hozhatnak a beruházások

Ha a kínai pártvezetés megduplázza az infrastrukturális stimulust, akkor emelkedésnek indulhat az ipari fémek kereslete.
Világgazdaság Piactér