Hegyi Gyula rendkívüli ivóvíz-csúcstalálkozót szeretne
2011. január elsején Magyarország veszi át az EU elnöki tisztét, de a spanyol- belga-magyar "trojka" tagjaként már 2010 januárjától része lesz az elnökségi projektnek. Az uniós elnökség a nagyobb államok számára is nagy kihívás – írja Hegyi Gyula a Népszabadságban.
Meggyőződése szerint az optimális téma a víz lehet. Minden, ami az édesvízzel, a vízgazdálkodással, a víz örömeivel és veszélyeivel összefügg. Az édesvíz a huszonegyedik század talán legfontosabb stratégiai kincse lesz. A tagállamoknak a víz keretirányelv értelmében 2009 végéig kell a vízgazdálkodási terveket és az intézkedési programokat elkészíteniük, s azok végrehajtását 2012 végéig kell megkezdeniük. Elnökségi pozícióból sokat lehet tenni azért, hogy kellő figyelmet kapjon ez a munka.
Hegyi szerint a magyar elnökség kezdeményezhetné egy átfogó vízcharta s egy közösségi Duna-stratégia elfogadását, ez utóbbiba bekapcsolva a nem EU-tag dunai államokat is. A magyar elnökség emellett összehívhat egy rendkívüli ivóvíz-csúcstalálkozót, amely hosszú távú stratégiára is javaslatot tehetne. Ennek tematikai előkészítését mielőbb meg kellene kezdeni.


