Észak-koreai katonák foglyul ejtettek két amerikai újságírót
Laura Ling és Euna Lee Al Gore volt amerikai alelnök és ismert környezetvédő Current TV nevű médiacégének dolgoznak. A Dél-koreai informátorok szerint a két újságírót az országhatáron fogták el kínai kísérőjükkel együtt – írja az AP.
Washington megerősítette az értesülést és közölte: a kínai hatóságokkal közösen próbálják felderíteni a foglyok hollétét. "Kapcsolatba léptünk az Észak-koreai hatóságokkal is és kifejeztük aggodalmunkat az ügyben" – mondta a belbiztonsági minisztérium sajtósa.
A kínai - Észak koreai határ évek óta konfliktusok színtere. A mély szegénységben élő Észak-koreaiak közül sokan próbálnak itt Kínába szökni a jobb élet reményében. A határ kínai oldalán élők elmondása szerint az Észak-koreai katonák szabadon járnak át, hogy – akár erőszakkal – visszahurcolják állampolgáraikat Észak-Koreába. A kínai oldalon tartózkodó külföldi újságírókat az Észak-koreai határőrök gyakran fegyverrel fenyegetik. Kína többször felemelte szavát a határ menti konfliktusok miatt, de az ügyek többségét elhallgatják.


