Miért megy Veres, miért marad Draskovics? - Kritikák az MSZP elnökségétől
Az MTI információi szerint bírálat érte egyebek mellett azt, hogy Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke a jövőben miniszterként felügyelné a titkosszolgálatokat. Többen úgy vélték, újból a régi konstrukciót kellene inkább elővenni: egy, a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó államtitkárnak kellene irányítania a szolgálatokat. Draskovics Tibor kormányban maradását sem övezte "osztatlan lelkesedés". Ezzel párhuzamba állították többen, hogy Veres János pénzügyminiszternek viszont távoznia kell - írja a bama.hu az MTI alapján.
Az MTI úgy tudja, hogy Veres Jánost többen dicsérték az elmúlt években végzett munkájáért. A távirati iroda úgy értesült, hogy Bajnai Gordon ezekre a felvetésekre érdemben nem reagált. Azt viszont közölte, hogy "szakértői jellegű" lesz az új kabinet, mert a gazdaságot érintő tárcákat nem pártpolitikusok fogják vezetni. Az államtitkárok egyelőre a helyükön maradnak, az ő sorsukról a hét második felében születik döntés.
Volt olyan elnökségi tag, aki viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy mind a miniszterelnök-jelölt, mind a kancellária új vezetője, Molnár Csaba és Ficsor Ádám Gyurcsány Ferenc "emberének" számít. Az elnökségi ülést egyébként eredetileg egyórásra tervezték, de csaknem két órán át tartott.


