BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Medvegyev: Beismerem, hogy kudarc a korrupció elleni harc

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Dmitrij Medvegyev távozó orosz elnök csütörtökön beismerte, hogy az általa kezdeményezett és agyondicsért kampány a korrupció letörésére csak "szerény" eredményeket ért el.

"Nagy túlzás lenne azt mondani, hogy semmi sem történt" - idézte a RIA Novosztyi hírügynökség Medvegyevet, aki az állami televíziónak nyilatkozott. "Legyünk őszinték: a hivatalnokok olyanok mint egy nagyvállalat.  Nem akarják, hogy bárki beleavatkozzék a dolgaikba" – fogalmazott Medvegyev. 

Hangsúlyozta, hogy szigorúbb ellenőrzést kell bevezetni az állami intézményeknél és elismerte, hogy a korrupció sok évszázados probléma Oroszországban, "szokás és mentalitás" kérdése. Az orosz államfő jelezte, hogy amióta 2008-ban hatalomra került, az orosz régiók kormányzóinak a felét kényszerült elbocsájtania korrupció gyanúja miatt. "A kormányzók ötven százalékát voltam kénytelen leváltani" - hangoztatta.

Oroszország annak ellenére, hogy Medvegyev programja egyik sarokkövének tartotta a korrupció elleni harcot, továbbra is a százötvenedik hely körül mozog a Transparency International korrupciós listáján. Bár elnöksége ideje alatt az állami tisztségviselőknek évente kellett beszámolniuk jövedelmükről, a szakértők rendre megkérdőjelezték a bevallások hitelességét.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.