BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hideg fogadtatásra számíthat Szamarasz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Személyesen vállal garanciát a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsön visszafizetésére a görög miniszterelnök. Antonisz Szamarasz a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számának adott interjút – egy nappal azelőtt, hogy Angela Merkel német kancellárral tárgyalna. A konzervatív politikus arra is ígéretet tett, hogy a „németek visszakapják pénzüket”. Elismerte: Görögországban „sok minden félresikerült, és az is igaz, hogy sok görög egy cent adót sem fizet.” A kormányfő szerint új időszámítás kezdődik, ezentúl a reformokra és a növekedés beindítására koncentrálnak. Szamarasz egyben bírálta a bajor konzervatív CSU és a liberális FDP politikusait, akik azt követelik, hogy Görögország távozzék az euróövezetből.

Szamarasz mai berlini találkozója előtt tegnap este Angela Merkel a francia államfővel, François Hollande-dal egyeztetett. Az előzetes hírek szerint az athéni vezetés sok jóra nem számíthat. Szamarasz azt szeretné elérni, hogy a deficitet 2014 helyett 2016-ra kelljen csak leszorítani 3 százalék alá. Ezzel kapcsolatban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter hűtötte le a kedélyeket, mondván „több idő nem a megoldás a problémákra”.

Vágás mindenkinél

A görög kormány eltökélt szándéka, hogy a 11,5 milliárd eurós megszorító program keretében nem kíméli a költségvetési pénzekben részesülő lakosság egyetlen rétegét sem. Sajtóértesülések szerint július elsejétől visszamenőleges hatállyal 12 százalékkal megvágják a bírók, az akadémiai tagok, a biztonsági szolgálatok juttatásait is, továbbá a rokkantak is nyolcvan euróval kevesebb ellátásban részesülnek majd havonta. A hatszáz euró feletti nyugdíjakat – a nyugdíj összegétől függően – 2–20 százalékkal csökkentenék a tervek szerint.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.