BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az iskolák segítőkészségét emlegetik a tulajdonuk átvételénél

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerint eszköz nélkül, az emberi erőforrásokra építve hajtották végre a közoktatás átalakítását.

A Klik elnöke a tankerületi igazgatók regionális értekezletén szerdán Veszprémben azt mondta, azokat az eszközöket, amelyekkel rendelkeznek az önkormányzatok, iskolák és kormányhivatalok segítőkészségének köszönhetik.

Az oktatás ügyére sokkal nagyobb figyelem jut, mint például a kormányhivatalok vagy a járások kialakítására, "de ebben jó is van, mert a sajtó figyelme azt is jelenti, hogy a hibakeresés feladatát mások végzik el, nekünk csak a megoldásra kell koncentrálnunk" - jegyezte meg.

Most jönnek a napi feladatok, amikor a tankerületi igazgatóknak azzal a bátorsággal és önbizalommal kell végezniük a munkájukat, hogy a hálózatos felépítésben számíthatnak a központ segítségére, az adott helyzetben azonban nekik kell reagálniuk. Ez a legnagyobb feladat, ezért is tartanak regionális értekezletet - fejtette ki az elnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.