Közélet

Cameron szerint ők adják majd az első fekete vagy ázsiai miniszterelnököt

David Cameron szerint a Konzervatív Párt adja majd Nagy-Britannia első fekete vagy ázsiai származású miniszterelnökét.

A konzervatív párti brit kormányfő szombaton egy londoni kampányrendezvényen - Margaret Thatcherre, illetve a viktoriánus korszak egyik miniszterelnökére, Benjamin Disraelire utalva - felidézte, hogy a konzervatívok soraiból került ki Nagy-Britannia első női és első zsidó miniszterelnöke.

"Tudom, hogy egy nap mi leszünk az első fekete vagy az első ázsiai miniszterelnök pártja is" - mondta Cameron a dél-londoni Croydon kerületben tartott választási gyűlésen.

A kormányfő kiemelte, hogy az előző, 2010-ben tartott parlamenti választásokon a Konzervatív Párt alsóházi frakciójában az addigi kettőről 11-re emelkedett a fekete vagy ázsiai bevándorlók gyermekeként született képviselők száma. "Ez még nem elég, de már jó előrelépés" - hangsúlyozta Cameron. Hozzátette: a május 7-én esedékes parlamenti választásokon a Konzervatív Pártnak több fekete és egyéb etnikai kisebbségi társadalmi csoporthoz tartozó jelölje lesz, mint bármely más pártnak.

A Konzervatív Párt az idei választásokon 56, a legfőbb vetélytárs, a Munkáspárt 52 fekete és ázsiai jelöltet indít.

Cameron a szombati kampányrendezvényen kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy az ő utódjaként szóba jöhet-e Sajid Javid kulturális miniszter, aki pakisztáni bevándorlók leszármazottja. A fiatal, népszerű politikust a brit sajtó és a politikai elemzők egyaránt Cameron egyik esélyes utódjelöltjének tartják, ám a jelenlegi brit kormányfő a szombati londoni választási gyűlésen csak annyit mondott, hogy utódjának kiválasztása nem az ő feladata.

A konzervatív párti kormányfő néhány hete a BBC televíziónak nyilatkozva bejelentette, hogy ha a május 7-ei választások után is ő lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke, öt évre szóló újabb mandátumát kitölti, de az utána következő választásokon már nem indul, mivel akkor már "ideje lesz új vezetőt választani".

Cameron példátlan módon egyenes utalást is tett arra, hogy kiket tartana alkalmas utódjelöltnek, de ezek között nem szerepelt Javid neve. Megfogalmazása szerint a Konzervatív Párton belül rengeteg a tehetség, és "feljövőben vannak olyan nagyszerű emberek", mint Theresa May belügyminiszter, George Osborne pénzügyminiszter vagy Boris Johnson, London polgármestere.

Cameron első számú ellenfele a mostani választásokon Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, aki lengyel holokausztmenekültek gyerekeként született. Amennyiben májusban a Munkáspárt alakíthat kormányt, Miliband lenne - Benjamin Disraeli után - Nagy-Britannia második zsidó miniszterelnöke.

miniszterelnök Nagy-Britannia konzervatívok cameron
Kapcsolódó cikkek