2016 elejére 40 ezren léphetnek a Pedagógus II. fokozatba

Közélet
Jövőre már nem lesz egyszerűsített eljárás az e-portfóliók elkészítésében, de kevesebb dokumentumot kell majd feltölteni

„A pedagógusok e-portfóliójának tartalmi elemei kapcsán az egyik legfontosabb változás, hogy csökkent a feltöltendő dokumentumok mennyisége és módosult az alap- és szabadon választható dokumentumok köre” – nyilatkozta lapunknak az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága. A 2015. évi minősítésben részt vevő pedagógusoknak összesen 14 dokumentummal kell kevesebbet feltölteniük, mint az idei átmeneti eljárásban, az eddigi 10 helyett csak 6 óra-, vagy foglalkozásterv elkészítése szükséges.


Idén április 30-ig a 14 év szakmai gyakorlattal és pedagógus-szakvizsgával rendelkezők tölthették fel e-portfóliójukat április 30-ig. A feltöltésre jogosultak száma 28597 fő volt, végül 22697-en készítettek portfóliót, ők eleget tettek a magasabb fizetési kategóriát jelentő Pedagógus II. fokozatba való kerüléshez.


A 2014-es átmeneti eljárásban a tanárok választhattak az egyszerűsített (ezzel 6601 fő élt) vagy teljes változat feltöltése közül. Jövőre már csak az utóbbi készíthető el. A 2015. évi eljárásban érintett 18095 tanár a minősítés teljes folyamatán átesik. Így 2014. november 30-ig feltöltik az e-portfólió teljes változatát, majd jövőre a gyakornok, illetve a Pedagógus I. fokozatban lévők kettő, míg a Pedagógus II. kategóriában szereplők egy órát, vagy foglalkozást tartanak meg, valamint részt vesznek e-portfóliójuk megvédésén. A minősítéshez kapcsolódóan a tanfelügyeleti ellenőrzésen is átesnek.


A minősítési rendszerben finomítások várhatóak, így például a 2016. évi minősítésre való jelentkezéskor a pedagógus maga választhatja meg a (legalább heti két órában tanított) tantárgyat, amiből a minősítését kéri. Bizonyos munkakörök esetében (fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, iskola-, illetve óvodapszichológus) a pedagógusok munkakörüknek, ellátott feladataiknak megfelelőn megválaszthatják, hogy nevelési-oktatási intézményben vagy szakszolgálati területen töltenek fel dokumentumokat.


Az új útmutató már nem tartalmaz terjedelmi ajánlásokat, illetve az e-portfólió feltöltőfelületén a továbbiakban csak a kompetenciákat kell jelölni az egyes dokumentumoknál, az indikátorok jelölésére nincs lehetőség.


A mintegy 150 ezer pedagógus, pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatottak első minősítő vizsgájára vagy minősítési eljárására legkésőbb 2018. június 30-ig sor kerül. A tervek szerint 2016. január 1-jéig több mint 40 ezren léphetnek magasabb fokozatba, ha megfelelnek a feltételeknek.

Várhatóak-e szankciók?

Az e-portfóliók feltöltése, a minősítési eljárás ellen több pedagógus is tiltakozott, többek között méltánytalannak tartották, hogy korábbi eredményeik, szakvizsgáik, diplomáik ellenére Pedagógus I. fokozatba sorolták vissza őket. Egyesek meg is tagadták a portfólió feltöltését. A köznevelésért felelős államtitkárságtól azt kérdeztük, hogy érheti-e őket valamilyen szankció? A válaszban közölték: a pedagógusok teljes szakmai tevékenységét bemutató e-portfólió, illetve a védés értékelésének aránya 50 százalék az összegző értékelésben. A Pedagógus II. fokozat eléréséhez az összpontszám 75 százaléka szükséges, alacsonyabb pontszám esetén megismételt eljárásra kerülhet sor minimum két év múlva, legkésőbb a 11. évben. Az érintettek nem léphetnek magasabb fokozatba, így fizetésük sem gyarapodhat.


Klopp: nem a kormány segítségére kell várni

A Liverpool edzője szerint, a gazdag PL-kluboknak segíteni kell a nehéz anyagi helyzetben lévőknek, ugyanis nézők nélkül óriásit estek a bevételek.

Bóvli maszkokra csapott le az Europol

Csaknem 28 millió illegális vagy hamisított árut, köztük szájmaszkokat foglaltak le.

Jönnek az ukránok – ingyen kapnak felhőszoftvert a gazdák

Ukrajnában rohamléptekben folyik az agrárgazdaság digitalizációja.

A fenntarthatóság lesz a 2020-as évek kulcsa

Matolcsy György szerint a 40-es és a 70-es évekből egyaránt meríthet a közgazdasági gondolkodás. A jegybank elnöke szerint Kína lehet a nagy nyertes.
Világgazdaság Piactér