BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb nemzeti konzultációk jönnek

Nemzeti konzultációt tarthatnak a családokról és a demográfiai helyzetről a közeljövőben, de ilyen formában kérhetik ki a választók véleményét európai uniós kérdésekben is.

A Fidesz kommunikációs igazgatója továbbra is Hidvéghi Balázs maradhat, és várhatóan Kovács Zoltán lesz a jövőben is a kormányszóvivő, a Kormányinfókon pedig Gulyás Gergelynek kell állnia a sarat az újságírók előtt, de a tájékoztatásban, a sajtótájékoztatókon megjelennek majd új emberek is – írja a Magyar Idők.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Karc FM Álláspont című műsorában beszélt arról, hogy a nemzeti konzultációt egy sikeres eszköznek tartják, és azt is hozzátette, hogy

az európai parlamenti választásra országjárással és óriásplakátokkal is készülnek majd.

Hidvéghi a rádiónak azt is elmondta, biztosan bekapcsolódnak majd új emberek a Fidesz kommunikációjába, de egyelőre még nem született döntés arról, hogy kik fogják a már ismert szereplőkön kívül tájékoztatni a párt nevében a közvéleményt.

A Magyar Idők emlékeztet arra, hogy

a Fidesz kommunikációjának eddigi képviselői közül többen nem kerültek be a parlamentbe – például Hollik István és Budai Gyula –, mások pedig a kormányban tevékenykednek majd államtitkárként – Németh Szilárd és Tuzson Bence – , ezért kevesebbet szerepelnek majd a tájékoztatásban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.