Kényszerleállás a kiállításszervezésben
„Az évente világszinten 167 milliárd euró bevételt generáló kiállítási szektor teljesítménye mostanra 80-90 százalékkal esett vissza. Globálisan az elmaradt üzletkötések okozta bevételkiesés a második negyedév végéig 134,2 milliárd euró.
Ennek ellenére optimista vagyok, hiszen a kiállítási szektor a gazdaság fellendítésében fontos szerepet fog játszani” – mondta a Világgazdaságnak Kai Hattendorf, a Kiállításipar Világszervezetének (UFI) vezérigazgatója. Hozzátette, hogy eleinte a regionális kiállítások visszatérésére lehet számítani. A kiállítások Ázsiában, főként Kínában már május óta újraindultak, Európában mostanra körvonalazódott a visszatérés forgatókönyve, viszont Amerikában az újranyitás még várat magára.
Az UFI célja minél hatékonyabban segíteni a kiállítási szektor újraindulását. Ennek érdekében a szervezet kidolgozott egy kézikönyvet, amely ajánlásokat tartalmaz a kiállításokon a biztonságos körülmények megteremtésére. Ilyenek például a fizikai távolságtartás szabályozása, a valós idejű résztvevők számának kontrollálása, hőmérsékletmérés, fertőtlenítési eljárások. Hattendorf elmondta, a szervezet világszerte azért lobbizik, hogy a döntéshozók figyelmét felhívja rá, a kiállítások nem tömegrendezvények, a résztvevők száma és mozgása kontrollálható. Az UFI a piaci szolgáltatókat – többek között rengeteg a kis-, és középvállalkozást – is képvisel, akik hónapok óta bevétel nélkül maradtak.

Fotó: VG
A gazdasági helyreállás különböző ütemmel fog zajlani a világ különböző részein.
A szektor a járványhelyzet előtti szintre Európában három-öt éven belül térhet vissza. A Messe Frankfurt, a világ legnagyobb vásárszervező cége 2023-ra várja a 2019-es bevétel visszatérését
– mondta el a UFI vezérigazgatója.
A jövőben a kiállításokon nagyobb fókuszt kapnak a digitális szolgáltatások, amelyek lehetővé teszik, hogy a piaci szereplők az események között is kommunikáljanak. Új piaci szereplők jelennek meg, akik új technológiai szolgáltatásokat kínálnak. A virtuális kiállítások piacára olyan cégek próbálnak lecsapni, mint Alibaba vagy Tencent. Viszont a személyes találkozások és a termékprezentációk szerepe a jövőben is fontos marad.
A teljes interjú a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható


