Közélet

Az óriási hócsatáért óriási pénzbüntetés járt

Angliában tízezer fontos bírságot ért a hógolyózás.

Tömeges hócsata miatt kapott tízezer fontos (négymillió forintos) pénzbüntetést két férfi Leedsben, Angliában.

Egyáltalán nem szívesen adtunk ekkora büntetést ennek a két fiatal férfinak, tettükkel azonban arra bátorítottak több száz embert, hogy közel legyenek egymáshoz, ezzel jelentősen és teljesen szükségtelenül növelték a vírus terjedésének kockázatát

– mondta Damien Miller főfelügyelő, Leeds körzeti parancsnoka. Ez nyilvánvalóan megsértette azokat a jogszabályokat, amelyek az emberek biztonsága érdekében születtek ezekben a kritikus időkben – tette hozzá Miller.

Január közepén több százan gyűltek össze egy parkban hógolyózni egy 20 és egy 23 éves férfi felhívására.

Az eseményről készült fotók és felvételek a közösségi média felületein terjedtek.

Angliában jelenleg szigorú kijárási korlátozások vannak érvényben. Az emberek saját háztartásukon kívül egyetlen személlyel találkozhatnak, kizárólag sporttevékenység céljából.

Több mint 30 személy számára találkozó szervezése a jelenlegi szabályok értelmében 10 ezer fonttal büntethető – közölte a Nyugat-Yorkshire-i rendőrség.

bírság tél Egyesült Királyság
Kapcsolódó cikkek