Közélet

Közel telt házzal üzemelnek a nyári táborok

Egy hónap már eltelt az idei vakációból, de a táborkereslet kapcsán azt látni, mintha most kezdődnek csak a nyári szünet.

A bejelentés óta, miszerint lehet mind napközis, mind ottalvós táborokat szervezni, két hónap telt el. A táborjelentkezések drasztikus emelkedését követően egyelőre elmaradni látszik a visszaesés, ugyanis napjainkban is rengeteg szülő foglal gyermektábort csemetéjének.

Fotó: Shutterstock

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a nyári szünet kezdete után visszaesik az érdeklődés, kialakul a nyári rend a családoknál, csak last minute foglalásokkal számolunk. Minket is meglepett, hogy idén ez közel sem így alakul, nincs visszaesés, közel félezer szülő keres és foglal tábort naponta most is. Több táborszervező is új turnusokat nyitott meg a hatalmas érdeklődés miatt

– mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

A szakember szerint az okok között lehet, hogy sokaknak kevés szabadsága maradt a pandémia következtében, és a gyerekek nyári felügyeletét valahogy meg kell oldani, de a táborfoglalások magas szintjét az is indokolja, hogy akik a vakáció kezdetén még tartottak attól, hogy táboroztassák gyermeküket, mostanra látják, hogy nincs kockázat.

Azon szülőket is meggyőztek az elmúlt hetek, akik valamelyest tartottak még attól, hogy közösségbe engedjék gyermeküket. Országos átlagban is elmondható, hogy a táborok szervezése sikeresen halad, öröm újra fülig érő szájjal szaladgáló gyerekeket látni. A jó hír, hogy az új turnusok kiírása okán most is több mint 900 táborturnus közül választhatnak, akik a következő több mint másfél hónapban táboroztatnák csemetéjüket

– mondta el a Táborfigyelő vezetője.

vakáció Táborfigyelő nyári tábor
Kapcsolódó cikkek