Közélet

Izgalomban a britek, egy 18 éves játssza a US Open döntőjét

Majdnem kétmillió fontért játszik a US Open szombati döntőjében a brit Emma Raducanu, aki csak 18 éves, és az első teniszező, aki a kvalifikációból indulva a győztes címért játszhat egy Grand Slam-tornán.

A brit Emma Raducanu úgy indult neki az amerikai nyílt bajnokságnak, hogy a legjobb világranglista-helyezése a 150. volt, és még ezt is csak hetekkel ezelőtt érte el. A versenyen alulról indulva a döntőbe jutásért a világranglistán 18. görög María Szákarit (Maria Sakkari) győzte le könyörtelenül 6:1, 6:4-re, miután az előző 16 nap nyolc mérkőzésén még csak szettet sem veszített.

Fotó: Elise Amendola / MTI/AP

Raducanu eddig már 900 ezer fontot keresett a versenyen, és legalább a 34. helyre ugrik előre a világranglistán. Döntőbeli ellenfele sem akármilyen haditettet hajtott végre: Leylah Fernandez a világranglista 73. helyezettjeként ejtette ki az elődöntőben a második helyezett fehérorosz Arina Szabalenkát. Mivel ő is még csak 19 éves, a Grand Slam-tornák történetének első tinédzserek játszotta döntője következik, mióta Serena Williams Martina Hingisszel mérkőzött meg 1999-ben a US Openen.  

Fernandez kanadai, Montrealban született, Raducanu pedig Torontóban, mielőtt szülei – a bukaresti származású édesapja és Kínából jött édesanyja – kétéves korában az Egyesült Királyságba költöztek. A britek óriási izgalommal figyelik a teniszdöntőt. Az utolsó brit hölgy, aki Grand Slam-döntőt játszott, Virginia Wade volt, aki 1977-ben hódította el a wimbledoni címet.

El sem mondhatom, mennyire izgalmas ez

– idézte Wade-et a Times, miután a volt bajnok megtekintette a New York-i mérkőzést.

Amikor nézed, folyton azt gondolod, hogy minden pontot ő fog megnyerni. Ő az igazi

– tette hozzá.

Grand Slam US Open tenisz Raducanu
Kapcsolódó cikkek