Gyárfás Tamás cégének egyik igazgatóját – aki egyben tanácsadója – is meghallgatják tanúként a Fenyő János üzletember meggyilkolásával kapcsolatban elindított büntető eljárás keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken – írja a Blikk

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A tanút főként a Nap TV tulajdonában lévő RTV műsorújság eladásának részleteiről kérdezi a bírói tanács és a vád képviselője. 

Az eddigi vallomások szerint Gyárfás cége annak tudatában adta el az újság kiadási jogát a Fenyő János vezette VICO cégnek, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló közmédia nem fogja meghosszabbítani a kiadási jogokat. Ebből lett konfliktusa a két médiamogulnak.

Továbbá nagyságrenddel nagyobb összegért vette meg Fenyő cége 1993-ban az újság kiadási jogait, mint amennyit a szerződésben előírtak, erről egy tanú szerint a háttérben állapodtak meg a tulajdonosok. 

A VICO meghallgatott pénzügyi vezetője azt állítja, a szerződésben 20 millió forint szerepelt, ugyanakkor a valós kifizetett összeg 150 millió volt. 

A tanú szerint Fenyő becsapva érezte magát, amiért ennyi pénzt fizetett ki egy olyan termékért, amiről az eladó tudta, hogy a kiadási jogait nem fogják meghosszabbítani. Gyárfás Tamás nem ért egyet ezzel az állítással.

Komoly konfliktus alakult ki, vérre menő harc, háborús állapot

volt a most meghallgatott tanú szerint. Fenyő ezt tetézte azzal, hogy más főszerkesztőben gondolkodott Gyárfás helyett a Napkeltében, s más is lett az adás főszerkesztője. Gyárfás mostani válasza szerint azonban ezzel ő nem járt rosszul anyagilag, hiszen költségektől szabadult meg, miközben a bevételei nem csökkentek.