A koronavírus-járvány akár 2030 után is tombolhat, ha továbbra sem jutnak vakcinákhoz a fejlődő országok – figyelmeztetett Emily Wigens, a vakcinák méltányos elosztásáért kardoskodó One Campaign EU-s igazgatója a Sky News szerint.

A szervezet elemzése rámutatott, hogy több mint egy évtizedig tarthat, mire minden ország eléri a fejlett államokra jellemző oltottsági szintet, továbbá, hogy mindeddig kétszer annyi harmadik oltást adtak be világszerte, mint ahány első oltást az alacsony és közepes jövedelmű országokban.

Fotó: Shutterstock

Wigens szerint ez nem csupán egészségügyi de gazdasági és biztonsági válság is, amit csak a halálos kettős mércék megszüntetésével lehet leküzdeni. Amíg a fejlett világ ígéretei nem válnak konkrét tettekké és pénzügyi segítséggé, addig a vírus határozatlan ideig velünk maradhat. A világ átoltottsága szükséges a globális kilábalás beindításához.

Az aktivista szavait erősítik a különböző alapanyagok és köztes termékek hiányai is, melyek számos esetben a járvány fellángolásainak eredményeként jönnek létre. Ezen fejlemények az oltással jól álló fejlett országok termelését is alapvető mértékben korlátozzák.