Kairó túlzsúfoltsága már régóta probléma, egyebek között ez keltette életre azt a már régóta dédelgetett projektet, hogy új közigazgatási fővárost építsenek a sivatagban – írja a The Globe and Mail

Az üzleti központnak is szánt helyszín 45 kilométerre fekszik Kairótól. Az új városról, amelynek neve egyelőre nem ismert, annyit már tudni, hogy Szingapúrhoz hasonló méretű lesz, és azt is rebesgetik, hogy az ingatlanbefektetők paradicsoma lehet, ugyanis hatmillió személy számára kínálnak lakásokat és villákat. 

Fotó: Shutterstock

A közintézmények és az irodák átköltöztetését decemberben kezdik meg.

A koncepciót kritikák is érik, sokan a sikertelen brazil főváros áthelyezési kísérletéhez hasonlítják, mások szerint a szegények és a gazdagok közötti ollót nyitja tágabbra, és nem képes helyettesíteni Kairó varázsát.