Európának már egy ideje fejfájást okoz az orosz-ukrán helyzet, és arra is fel kell készülnie, ha elzárják az orosz gázcsapokat. A Statista összeszedte, hogy mely országok vannak a leginkább kiszolgáltatva az orosz földgáz áramlásának. 

Néhány kisebb európai ország kizárólag az orosz gázra támaszkodik, mint Észak-Macedónia (100 százalék), 

Bosznia-Hercegovina és Moldova. Finnországban (94 százalék), Lettországban és Szerbiában is a gázellátásnak legalább a 90 százalékát teszi ki az orosz szállítmány.

Fotó: Shutterstock

Európa nagy gazdaságai közül Németország gázszükségletének a felét Oroszországból importálja. 

A legkevésbé Franciaországot (24 százalék) viselné meg a helyzet, amely az összes készletének negyedében számol az orosz gázzal, jelentősebb része pedig Norvégiából származik. 

Az Egyesült Királyság is jó helyzetben van, gázellátásának felét hazai forrásból szerzi, és többnyire Norvégiából és Katarból importál. Spanyolország sem szerepel az orosz gáz fő megrendelőinek listáján, jelentősebb kereskedelmi partnereik Algéria és az Egyesült Államok.

Katar már felajánlotta a segítségét az uniónak, természetesen elkérnék az árát.

Az ország a világ egyik legnagyobb LNG-kitermelője. A feltételek között hosszú távú, kizárólagos szerződések és különböző szankciók is szerepelnének. Joe Biden igyekszik megoldást találni Európa energetikai problémáira, a napokban fogadta a katari emírt Washingtonban. Nyitott kérdés, hogy így is elegendő lenne-e a gáz. A katari kapacitások jelentős részét hosszú távú szerződések adják, melyek a termelés 90-95 százalékára rúgnak, így iparági szakértők szerint Európa nem számíthat többre a katari termelés 8-10 százalékánál, ráadásul ez sem teljes mértékben új kínálat, hiszen az emírség már most is szállít Európába.