Sokáig arra lehetett készülni, hogy II. Erzsébet a hagyományoknak megfelelően visszautazik Londonba, hogy kinevezze Boris Johnson utódját a miniszterelnöki poszton. Azonban úgy látszik, hogy ez nem fog megvalósulni, de természetesen a kinevezés nem marad el – írta meg a BBC. Annyi változik, hogy Liz Trussnak vagy Rishi Sunaknak kell majd elutazni a királynőhöz Balmoralban lévő skóciai otthonába a kinevezés miatt.

Szeptember 5-én fog kiderülni, hogy ki kerül a Konzervatív Párt élére. Ezt követően fogja bejelenteni lemondását Boris Johnson, nem sokkal később pedig kinevezik az utódát.
A Buckingham-palotában lévő hagyományos audiencia ez alkalommal két okból marad el. Egyrészt a 96 éves királynő mobilitási problémákkal küzd, az egészsége megőrzése miatt nem javasolt számára az utazás. A másik, valószínűleg fontosabb ok, hogy ezzel elkerülhető lesz, hogy utolsó pillanatban legyen változás az új miniszterelnök személyében. Mivel Truss vagy Sunak kénytelen lesz már szeptember 5-én elindulni Balmoralba, így mindennek előre eltervezett mederben kell majd haladnia.
Újra női kormányfője vagy az első indiai származású vezetője lesz Nagy-Britanniának?A várakozásoknak megfelelően Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Liz Truss külügyminiszter között dőlhet el Boris Johnson székének a sorsa. Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a jelöltekről. |
Amint kiderült, hogy ki lesz a Konzervatív Párt új vezetője, Boris Johnson bejelenti majd lemondását, hogy II. Erzsébet kinevezhesse 70 éves uralkodásának 15. miniszterelnökét.
A protokoll szerint a leköszönő miniszterelnök a Downin Street előtt tesz egy utolsó nyilatkozatot, majd ezt követően felkeresi a Buckingham-palotában az uralkodót. A királynő ekkor formálisan elbocsátja a hivatalából, majd fogadja az új miniszterelnököt, akit felkér a kormányalakításra. Ez után az új miniszterelnök kezet csókol a királynőnek, ennek tényét pedig rögzítik a Bírósági Körlevélben. A kézcsók előfordulhat, hogy nem ekkor, hanem később, az első Titkos Tanácsi ülésen történhet meg. A kinevezést követően az új miniszterelnök a Downing Streeten mond beszédet.
Utoljára 1908-ban fordult elő, hogy az Egyesült Királyság uralkodója nem Londonban, a Buckingham-palotában nevezte ki az új miniszterelnököt. Ekkor történt, hogy Herbert Henry Asquith-nek kellett a franciaországi Biarritz városába utazni, hogy VII. Edward kinevezhesse.
Vernon Bogdanor professzor alkotmányos szakértő szerint Viktória királynő uralkodása óta az ország minden vezetőjét a Buckingham-palotában nevezték ki.
Az eddigi 14 miniszterelnök, akiket II. Erzsébet nevezett ki:
- Winston Churchill, 1951. október 26.–1955. április 5.
- Anthony Eden, 1955. április 6.–1957. január 9.
- Harold Macmillan, 1957. január 10.–1963. október 18.
- Alec Douglas-Home, 1963. október 19.–1964. október 16.
- Harold Wilson, 1964. október 16.–1970. június 19.
- Edward Heath, 1970. június 19.–1974. március 4.
- Harold Wilson, 1974. március 4.–1976. április 5.
- James Callaghan, 1976. április 5.–1979. április 4.
- Margaret Thatcher, 1979. május 4.–1990. november 28.
- John Major, 1990. november 28.–1997. május 2.
- Tony Blair, 1997. május 2.–2007. június 27.
- Gordon Brown, 2007. június 27.–2010. május 11.
- David Cameron, 2010. május 11.–2016. július 13.
- Theresa May, 2016. július 13.–2019. július 24.
- Boris Johnson, 2019. július 24.–jelen
Minden tizedik brit hitelből tudja csak fizetni a fűtésszámlátAz energiaárak emelkedése mély recessziót okozhat az Egyesült Királyságban, súlyosbítja a megélhetési válságot, és a lakosok több mint negyedét arra kényszeríti, hogy ne fűtsön a télen. |