Az előrejelzések szerint továbbra is a Giorgia Meloni vezette jobboldalnak áll a zászló az olasz választáson, amelyen vasárnap délig a választópolgárok alig ötöde voksolt. A legfrissebb adatok szerint 19 százalékos a részvétel eddig, amely megegyezik a 2018-as választási adatokkal.

Italians Cast Their Votes In Snap Election
Fotó: Riccardo Fabi / NurPhoto via AFP

Érdekesség, hogy Giorgia Meloni pártja – amelyet sokan szélsőjobboldalinak tartanak – akkor éppen hogy bejutott a parlamentbe, miután hajszállal meghaladta a 4 százalékos küszöböt. Azóta sok minden megváltozott, és nagy valószínűséggel Meloni győztesként térhet majd vissza októberben az országgyűlésbe, mint új kormányfő. 

Történelmet írhatnak az olaszok: megválaszthatják az ország első női miniszterelnökét

Giorgia Meloninak áll a zászló az előrejelzésekben, ő lehet Olaszország első női kormányfője.

Délig már – a kormányfőjelölt kivételével, aki később szavaz majd Rómában – az összes nevesebb politikus leadta voksát, így a Meloni mögött álló Matteo Salvini és Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök. Mindkettejük pártja Meloni szövetségese. 

Matteo Salvini, miután leadta szavazatát, az őt kísérő újságíróknak azt mondta, minél többen mennek el szavazni, annál erősebb lesz a megalakuló kormány. Hozzátette, hogy természetesen az Olasz Testvérekkel és a Hajrá Olaszországgal közös jobbközép koalíció győzelmét várja.

Nehéz hónapok állnak előttünk a növekvő rezsiköltségek, az erősödő infláció és a téli fűtési szezon közeledte miatt

– hangoztatta Matteo Salvini. Hangsúlyozta, hogy a Liga és szövetségesei készen állnak, hogy Olaszországban és Európában aktívan cselekedjenek.

Fotó: Jessica Pasqualon / ANSA / EPA / MTI

Az urnákhoz várt 50,8 millió szavazóból több mint 2,6 millió most voksol először. A bizonytalanok arányát több mint 30 százalékra mérték a választás előtti utolsó felmérések. A részvételt a rossz idő is befolyásolhatja, miután tizenhárom régióban meteorológiai riasztás lépett életbe a heves eső, viharok miatt. Az este tizenegy órás urnazárás után exit poll eredményeket közölnek. A politikusok első nyilatkozatai késő éjszaka várhatók.