BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kidöntötte a vihar az afrikai ország nemzeti kincsét

A négyszáz éves gyapotfa Sierra Leone egyik bankóján is szerepelt.

A szakadó esőtől kidőlt Sierra Leone egyik nemzeti büszkesége, egy négyszáz éves gyapotfa. A hetven méter magas, 15 méter széles fa évtizedek óta az afrikai ország egyik szimbóluma volt.

A négyszáz éves gyapotfa nem élte túl az utolsó vihart.
Fotó: Saidu Bah / AFP


„Nincs erősebb szimbóluma népünk történetének, mint a gyapotfa, annak a fizikai megtestesülése, hogy országként honnan jöttünk. A természetben semmi sem tart örökké, így most az a kihívás áll előttünk, hogy újraélesszük, tápláljuk és fejlesszük azt a hatalmas afrikai szellemiséget, amelyet olyan sokáig képviselt” – nyilatkozta a fa elvesztéséről az AP amerikai hírügynökségnek Julius Maada Bio, az ország elnöke. 

A gyapotfa szerepelt az ország több bankjegyén, altatódalokban, és uralkodók is ellátogattak hozzá, többek között a néhai II. Erzsébet még 1961-ben, amikor az ország függetlenné vált.

Az évek során rengeteg károsodás érte, egyszer még villám is csapott beléje, amelytől részlegesen kiégett, a legutóbbi vihar után már nem maradt belőle más, csak egy tönk. A Zebek állami hírügynökség szerint Sierra Leone számára a gyapotfa elvesztése olyan csapás, mint amilyen Franciaországnak volt a Notre-Dame leégése.
Az AP a beszámolójában emlékeztetett, hogy Sierra Leone azon országok közé tartozik, amelyeket a leginkább sújt a klímaváltozás. 2017-ben több mint ezer ember vesztette életét a heves esőzések okozta földcsuszamlásban.
Bio elmondta, hogy már alig várja a vitát arról, miképpen használhatnák fel leginkább a fa helyét. 

Tovább él az, amit a gyapotfa megtestesít: az, milyen hatalmas és erős valami nőhet ki egy olyan apróságból, mint egy mag, hogyan gyűlhet össze sok ember egy olyan dolog védelme alatt, amely nagyobb, mint a részeinek az összessége; és hogyan lesz évszázadokon át történelmünk, egységünk és ellenálló képességünk megtestesítője

– fogalmazott.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.