Alig kezdődött el az év utolsó ülése a Fővárosi Közgyűlésben szerdán, Karácsony Gergely szűk húsz perc után máris berekesztette.

20230419 BudapestKarácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatójaFotó: Kallus György LUS Világgazdaság  VG
Felfordulás a budapesti városházán: Karácsony Gerely váratlanul berekesztette a közgyűlés ülését. Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A főpolgármester közölte, hogy a tanácskozás legkorábban 11 órakor folytatódhat. Egyelőre a 9 óra után kezdődő közgyűlés szünetel. Pedig különösen fontos napirendi pontok szerepelnek terítéken, például Budapest 2024-es költségvetése. 

De ennél most a városvezetés megítélése szerint van fontosabb ügy is.

Ez pedig az lenne, hogy az I. kerületben V. Naszályi Márta polgármestert fegyelmi ügyben éppen most hallgatják meg zárt ülés keretében. Karácsony Gergely szerint az ottani fideszes többség megpróbálja ellehetetleníteni a kerületi vezetést. A Fővárosi Közgyűlés ülését azért függesztette fel, mert átvonul – és erre kért minden jelenlévőt – a várhoz, hogy kiálljon politikustársa mellett. 

A Telex tudósítása szerint a DK-MSZP-Momentum-Párbeszéd frakció kiegészülve a független Baranyi Krisztinával, illetve a főpolgármester-helyettesekkel otthagyták az üléstermet, felszálltak a 16-os buszra és az I. kerületi városházára mentek. V. Naszályi Márta a buszon állítólag arról beszélt, hogy "egészen meg van hatódva".

A polgármesterek, képviselők a városházán végül felsorakoztak V. Naszályi Márta irodája előtt és rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak. A kerületi vezető ezek után bevonult a gyűlésterembe és vele tartottak a polgármesterek is, akik helyet foglaltak a vendégsorokban. A 10 órára meghirdetett fegyelmi ülés így kis késéssel kezdődött meg.

Miért indult az I. került polgármesterével szemben fegyelmi eljárás?

V. Naszályi Mártával szemben egyébként az I. kerület jobboldali többsége indított fegyelmi eljárást, mert szerintük sorozatos törvénysértései akadályozza a képviselő-testület törvényes működését. Ezt azzal támasztották alá, hogy V. Naszályi Márta akadályozza a képviselők tájékoztatáshoz való jogát, illetve számos képviselő-testületi határozatot egyszerűen nem hajt végre. A kerületi polgármester szerint viszont az a probléma, hogy a jegyzői jelzés ellenére, jogilag aggályos előterjesztésről is dönthet a képviselő-testület.

Ugyanakkor a Magyar Nemzet arra is felhívta a figyelmet, hogy a Ruszwurm cukrászda körül kialakult vesztegetési botrány is része az eljárásnak. A Ruszwurm cukrászda tulajdonosa korábban azt mondta, hogy az önkormányzati választások előtt V. Naszályi Márta anyagi támogatást, védelmi pénzt kért tőle cserébe azért, hogy ne veszítse el az üzleteit. A vesztegetési kísérletben állítólag húsz–harminc millió forintot kért a polgármester.

Szamos Miklós ezért be is perelte V. Naszályi Mártát. A polgármester pedig a Magyar Nemzet stábjának azt mondta, hogy Szamos hazudik, és rágalmazásért be fogja perelni, ez azonban, mint nemrég kiderült, nem történt meg.

Nem titok többé: aranyeső hull Budapestre – a főváros szó szerint úszni fog a pénzben 2024-ben

Tarlós István irigykedhet Karácsony Gergelyre. A Fővárosi Önkormányzat bődületes tempóban gazdagodik, leginkább az iparűzési adóbevételeknek köszönhetően. Ami viszont masszívan összefügg a kormányzat gazdaságpolitikájával.