Az Egyesült Államok szerdán bejelentette, hogy új, széles körű szankciókat vezet be Irán olajbevételeinek csökkentése érdekében; a lépést az amerikai pénzügyminisztérium 2018 óta a legnagyobb ilyen jellegű intézkedésként értékelte.
Scott Bessent pénzügyminiszter elmondta, hogy több mint 115 személyt, céget és hajót szankcionáltak, amelyek egy hatalmas hajózási hálózat részei. A hálózatot Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei egyik legfőbb politikai tanácsadójának a fia irányítja.
Az amerikai kormány szerint ez a hálózat politikai kapcsolatait felhasználva nagy olajtanker- és konténerszállító flotta üzemeltetésével exportál iráni és orosz kőolajat és kőolajtermékeket, amelyekből több milliárd dolláros bevétel származik. Az amerikai külügyminisztérium emellett 20, iráni olajkereskedelemmel kapcsolatos vállalatot szankcionált, köztük egy kínai kikötői üzemeltetőt, valamint indiai, egyesült arab emírségekbeli és török cégeket. Tíz hajó is felkerült a feketelistára.
A szankciók kinyilvánított célja, hogy meggátolják Irán destabilizáló tevékenységeinek – nukleáris programjának, terrorcsoportok támogatásának és saját népe elnyomásának – finanszírozását. Az Egyesült Államok régóta alkalmaz széles körű szankciókat Iránnal szemben, és az utóbbi hónapokban fokozta a pénzügyi nyomást Teherán ellen.
Irán keményen üzent Amerikának: soha nem mond le atomprogramjáról
Abbász Aragcsi szerint Teheránnak nem célja az atomfegyverek kifejlesztése. A külügyminiszter azonban hozzátette, hogy Irán soha nem mond le az urándúsítás jogáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.