BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kongatja a vészharangot a NAÜ: Irán fokozta a magas szinten dúsított urán termelését

November óta mintegy kilenc kilogramm hatvanszázalékosra dúsított uránt állítottak elő, míg a megelőző hónapokban havonta három kilogrammot.

Irán fokozta a magas szinten dúsított urán termelését – erről tájékoztatta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a szervezet tagállamait.
 

Fotó: AFP

A NAÜ egyik szóvivője kedden Bécsben elmondta, hogy 2023 közepén az Iszlám Köztársaság visszafogta a termelést.
A teheráni vezetés november végén ismertette termelési terveit, amelyeket a NAÜ ellenőrei december 19-én és 24-én a natanzi és a fordói nukleáris létesítményben tett látogatások alkalmával hitelesítettek. Ezeken a telephelyeken november óta mintegy kilenc kilogramm 60 százalékosra dúsított uránt állítottak elő, míg a megelőző hónapokban havonta három kilogrammot.

Atomfegyver előállításához 90 százalék fölötti szintre dúsított hasadóanyagra van szükség.

Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a Teherán és a nagyhatalmak, valamint Németország által 2015-ben aláírt nukleáris megállapodásból (JCPOA), amely az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé tette az iszlám köztársasággal szemben hozott szankciók feloldását.
Az amerikai szankciók 2018-as ismételt életbe léptetésére Teherán azzal válaszolt, hogy visszavonta az iráni nukleáris tevékenységnek a megállapodásban vállalt korlátozását. A teheráni vezetés mindemellett azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.

Figyelmeztette Iránt a brit külügyminiszter

David Cameron a vasárnapi Telegraph-interjúban kijelentette: a húsziknak és iráni támogatóiknak világos figyelmeztetést kell küldeni arról, hogy a világ nem tűri a hajóforgalom elleni folytatólagos támadásokat.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.