BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Bent vagyok a zsidóknál”, "Elkaptam egy kancát" - az izraeli hadsereg felvételt tett közzé az ENSZ ügynökségének dolgozók október 7-i gusztustalan beszélgetéséről

A korábbi videófelvétel után, most hangfelvételeket tett közzé az izraeli hadsereg bizonyítandó, hogy az ENSZ palesztin menekültekért felelős ügynöksége segített a Hamásznak az október 7-i terrortámadásban.

Az izraeli hadsereg (IDF) hangfelvételeket tett közzé, amelyek alapján azzal vádolják az ENSZ palesztin ügynökségének, az UNRWA újabb két alkalmazottját, hogy részt vettek a Hamász által vezetett október 7-i terrortámadásban.

„Az alábbi négy Hamasz-terrorista rendes civilnek álcázva magát vett részt az október 7-i mészárlásban. Emellett az UNRWA szervezetnek dolgoznak tanárként és egészségügyi dolgozóként” – közölte az IDF.

Fotó: IDF

„Bent vagyok, bent vagyok a zsidóknál” – hallható a felvételeken Mamdouh al-Qali, az iszlám dzsihád terroristája, akit az IDF szerint egy UNRWA iskolájában alkalmaztak tanárként.

„Női túszaink vannak. Elfogtam egyet. Egy lóval (kancára utalhat) térek haza” – mondja Yousef al-Hawajara, a Hamasz terroristája, aki tanárként dolgozott az UNRWA egyik Deir al-Balah-i iskolájában az IDF által kiadott felvételeken.

A múlt hónapban Yoav Gallant védelmi miniszter megnevezett 12 további UNRWA alkalmazottat, akik részt vettek az október 7-i mészárlásban. Az IDF hírszerzési adatai azt mutatják, hogy Gázában mintegy 450 UNRWA alkalmazásában álló személy dolgozik különböző terrorszervezeteknek, többségükben a Hamász tagjai is. Az ENSZ korábbi tájékoztatása szerint márciusban elkészül egy jelentés, amelyben azt vizsgálják, hogy a szervezet palesztin menekültekért felelős ügynöksége segített-e a Hamásznak az október 7-i terrortámadásban. AZ IDF az ügynökség 13 ezer alkalmazottja közül 12 embert vádolt meg eddig konkréttan ezzel. AZ ENSZ jelentés, amely hétfő este kerül napvilágra megállapítja:

egyértelmű bizonyítékokat talált az izraeli áldozatok ellen elkövetett szexuális erőszakra és nemi erőszakra a Hamász október 7-i terrortámadásakor

Egy hétfőn közzétett ENSZ-jelentés szerint okkal feltételezhető, hogy a Hamász által vezetett, október 7-i izraeli támadás során nők ellen szexuális erőszak történt, és bizonyíték van arra, hogy a Gázai övezetben fogva tartott túszokat is bántalmazták.

Korábban, február 17-én az Izrael által közzétett videó állítólag azt mutatja, hogy az ENSZ ügynökségének a munkatársa október 7-én részt vesz az izraeli lövöldözésben. Az IDF szerint az ENSZ egyik segélymunkását videóra vették aznap, amikor részt vett az október 7-i merényletekben. A felvételen az látszik, hogy a Kibbutz Beeriben lelőtt egyik izraeli férfi ernyedt testét beemeli egy autóba, és elhajt vele.

Jeruzsálem régóta érvel amellett, hogy fel kell oszlatni az UNRWA-t, és a közelmúltbeli vádak miatt több adományozó ország bejelentette a finanszírozás befagyasztását. Ez aggodalomra ad okot, mert az ügynökség a fő csatornát jelenti, hogy a segélyek eljussanak a Gázában rekedtekhez, de a vádak miatt, heteken belül leállíthatja működését Gázában és a Közel-Kelet más részein.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.