Közélet

Coppola: a római köztársaság bukása kísérti Amerikát

Levetítették Cannesban Francis Ford Coppola évtizedek óta tervezett, Megalopolisz című filmjét. Az amerikai környezetben játszódó köztársaságellenes puccskísérletről szóló film a megalkotója szerint egyre aktuálisabb. Nincs rá szó, amit Coppola akkor érzett, amikor a filmjét végre a „nagyvásznon” nézhette.

„Ami ma Amerikában, a mi köztársaságunkban és demokráciánkban történik, az kísértetiesen emlékeztet a római köztársaság évezredekkel ezelőtti bukására” – mondta Megalopolisz című új filmje csütörtöki cannes-i bemutatója másnapján Francis Ford Coppola amerikai filmrendező.

A 85 éves Coppola Cannesban / Fotó: AFP

Coppola korábban nem is sejtette, hogy milyen aktuális lesz a filmje 

A „Keresztapa” megalkotója a filmfesztivál helyszínén tartott sajtótájékoztatón hozzátette, hogy amikor évtizedekkel ezelőtt a fejébe vette a modern amerikai környezetben játszó allegorikus római eposz filmre vitelét, még nem is sejtette, hogy mennyire aktuálissá válik ez a történet.

Ebből a helyzetből pedig szerinte nem a politikusok, hanem csak a művészek találhatják meg a kiutat, mert ők világítanak rá a mai életre – emelte ki némileg hazabeszélve.

A film, amelyet egy, a római köztársaság idején elkövetett puccskísérlet ihletett, az Adam Driver által alakított építész-tudós, Cesar Catilina történetét meséli el, aki az Új-Róma rendet szerető polgármesterével (Giancarlo Esposito) száll szembe, hogy utópisztikus elképzeléseit megvalósítsa.

Giancarlo Espositót megríkatta a film

Tegnap este a film vége felé könnyekre fakadtam, mert hirtelen megértettem, hogy miről is szól

– mondta Esposito a sajtótájékoztatón.

A film nem ad egyértelmű választ az összes felvetett kérdésre, ehelyett inkább az a célja, hogy párbeszédre ösztönözzön a társadalmi problémák lehetséges megoldásáról, illetve reményt keltsen az emberekben a jövő iránt – magyarázta a Reuters szerint Esposito.

Coppola, aki az 1980-as évek elején kezdte el kidolgozni a film koncepcióját, elmondta, hogy nincs szó arra az érzésre, amit akkor érzett, amikor végre a „nagyvásznon” nézte a kész alkotást.

Már új filmjén dolgozik a legendás rendező

Az „Apokalipszis most” Oscar-díjas rendezője, aki arról híres, hogy gyakran még a megjelenés után is átdolgozza a műveit, ezúttal sem zárta ki, hogy legújabb filmjén is javításokat végezzen.

Azt hiszem, van még rá 20 évem

– mondta a 85 éves filmrendező, miközben röviden a plafonra pillantott.

„Ha van rá mód, hogy egy kicsit még jobbá tegyem a filmet, megpróbálom, bár tudom, hogy alapvetően befejeztem az alkotási folyamatot, mert már elkezdtem írni egy másik filmet, és ez kétséget kizáróan ezt jelenti.”

 

 

Új-Róma római történet filmje Coppola
Kapcsolódó cikkek