A kormányinfón Gulyás Gergely közölte, hogy a kormány tudomásul veszi a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. elővásárlási jogát Rákosrendezőn, később az ezzel kapcsolatos kormányhatározat meg is jelent.
Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban közölte, hogy 50 milliárd forint mellett, amit a területért kér a magyar állam, 25 milliárdba került a terület megtisztítása. A politikus úgy fogalmazott, hogy Budapest óriási veszteséget szenvedett el. Elmondása szerint egy 5000 milliárdos beruházásra, sok ezer munkahelyre, milliárdos bevételekre mondott nemet a város vezetése.
Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, hogy a következő hat hónapban meg kell tudni állapodni a kormány által vállalt 300 milliárd forintos állami közlekedésfejlesztésről, arról, hogy a MÁV milyen beruházásokat valósít meg Rákosrendezőn.
Korábban Orbán Viktor miniszterelnök kétnapos hivatalos látogatásra utazott az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol technológiai, hadiipari együttműködéseket is megkötöttek. Újságírói kérdésre a Gulyás Gergely azt mondta, egyelőre nem lehet megmondani, hogyan befolyásolja majd az arab ország és Magyarország közötti államközi megállapodásokat a most kialakult helyzet.
„A mi szándékunk természetesen változatlan, de hát mégiscsak egy államközi szerződésbe foglalt beruházás meghiúsult” – emelte ki korábban a miniszter. A Gulyás Gergely azt is elárulta, hogy
a kormányinfót megelőző este értesítették a befektetőt, hogy ne lepődjön meg a megjelenő kormányhatározat miatt.
Az Eagle Hills Group az Economx megkeresésére azt közölte, hogy elkötelezettek a helyi szabályozások, irányelvek és az érdekelt felek bevonási folyamatainak tiszteletben tartása és betartása mellett minden olyan országban, ahol tevékenykednek. Az arab befektetőcsoport azt is közölte, hogy
működésük megkezdése után szívesen állnak a sajtó rendelkezésére.
A cikk szerint szerint az Eagle Hills nem pereskedni akar, hanem kivárnak, és egyelőre arra sem válaszoltak, hogy volt-e már költsége a cégnek a projekttel kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.