BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mini-Dubaj: így tudták meg az arab befektetők, hogy mégsem az övék Rákosrendező

Gulyás Gergely elmondta, hogy az Egyesült Arab Emírségek büntetni nem tud amiatt, hogy a főváros megveheti előlük Rákosrendezőt. Maximum a beruházó azt tudja majd mondani, hogy nem jön Magyarországra.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely közölte, hogy a kormány tudomásul veszi a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. elővásárlási jogát Rákosrendezőn, később az ezzel kapcsolatos kormányhatározat meg is jelent.

Mini-Dubaj: így tudták meg az arab befektetők, hogy mégsem az övék Rákosrendező / Forrás: Orbán Viktor / Facebook 

A miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a főváros tulajdonában álló gazdasági társaság élt az elővásárlási jogával a rákosrendezői területre. A kormány ezt áttanulmányozta, egy jogi kérdést kellett tisztázni: a nemzetközi szerződés és a megkötött polgárjogi szerződés egymáshoz való viszonyát – mondta.

Közölte, a helyzet tisztázásában a cég nyilatkozata nyújtott segítséget, mivel a társaság minden kötelezettséget vállal, amelyet az arab fejlesztő-beruházó vállalt volna. Erre tekintettel a kormány az elővásárlási jog gyakorlását tudomásul veszi – jelentette ki.

A területet meg kell tisztítani, erre a befektető a vételár feléig, 25 milliárd forintig vállalt kötelezettséget, mostantól ez a fővárost terheli, ahogy a fejlesztés lehetősége is Budapestet illeti

– mondta. 

Korábban Orbán Viktor miniszterelnök kétnapos hivatalos látogatásra utazott az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol technológiai, hadiipari együttműködéseket is megkötöttek. Újságírói kérdésre a Gulyás Gergely azt mondta, 

egyelőre nem lehet megmondani, hogyan befolyásolja majd az arab ország és Magyarország közötti államközi megállapodásokat a most kialakult helyzet. 

„A mi szándékunk természetesen változatlan, de hát mégiscsak egy államközi szerződésbe foglalt beruházás meghiúsult” – emelte ki a miniszter, majd hozzátette, hogy két fél kell egy megállapodáshoz, „az egyik továbbra is adott az összes többi megállapodáshoz”. 

A Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy

szerda este a kormány közölte a befektetővel, hogy ne lepődjön meg a kormányhatározat miatt. Arra a  kérdésre, hogy mi volt az arab fél reakcija, Gulyás elmondta: el lett juttatva az információ az Eagle Hillshez, de közvetlenül nem vett részt a kommunikációban.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy számtalan területen van még mód együttműködni az Egyesült Arab Emírségekkel, azonban meg kell várni, hogy milyen reakció lesz a mostani előállt helyzet miatt. Hozzátette, hogy a befektető kvázi büntetni nem tud, ha csak azt nem veszik büntetésnek, hogy nem akar majd a közeljövőben befektetni Magyarországba.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.