BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autó hajtott a tüntetők közé Belgrádban – videó

Három ember megsérült. A gyanúsítottat elfogta a rendőrség Belgrádban.

Három ember megsérült szombaton Belgrádban, amikor egy autó a sétáló tömegbe hajtott. A sofőr elmenekült a helyszínről, de a rendőrség gyorsan azonosította és előállította, bár ellenállt az intézkedésnek.

Belgrád
A sérültek tüntetni indultak a parlament elé Belgrádban / Fotó: AFP

A Szabad Magyar Szó tudósítása szerint a gyanúsított, az 50 éves M. Z. ki akarta ugyan kerülni a tömeget, de három embert elütött közben, akiket kórházba szállítottak.

Az Agenzia Nova tudósítása szerint mind a hárman csak könnyebben sérültek meg. A tömeg a parlament épületéhez tartott tüntetni. A három sérült közül kettő nő, a harmadik pedig egy húszéves fiatalember.

A tüntetést egyébként nem engedélyezték a belgrádi hatóságok. A tiltakozások novemberben kezdődtek, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva. Az illetékes szervek 13 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felső ügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között

  • a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel;
  • szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapokban;
  • továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat;
  • és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, és eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak. 

Aleksandar Vucic köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérésük.

 

 

mmmm

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.