BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét lehet jelentkezni a felsőoktatásba - elindult a pótfelvételi

Húsz perccel az internetes felület megnyitása után már több mint 1200-an használták azt. A felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szerint sokan munka mellett gondolkodnak a továbbtanulásban.

Varga-Bajusz Veronika a közrádióban azt mondta, azok, akik az általános eljárásban nem jelentkeztek, azért is választják a pótfelvételit, mert látják, milyen sokan tanulnak tovább a felsőoktatásban, és ez inspirálja őket.

továbbtanulás
Továbbtanulás: elindult a pótfelvételi / Fotó: Shutterstock

Hozzátette, fontos szempont az is, hogy a diploma gyors elhelyezkedést és átlagosan másfélszeres – műszaki, informatikai területeken akár kétszeres – bérszorzót jelent. Megjegyezte, a pótfelvételiben alapvetően ugyanazok a feltételek érvényesek, mint az általános eljárásban, annyi különbséggel, hogy már csak egy szakra lehet jelentkezni.

Az államtitkár hangsúlyozta, a pótfelvételiben 

egyaránt elérhetőek állami ösztöndíjas és önköltséges férőhelyek is, de az egyetemek döntik el, hogy mely szakoknál van még kapacitásuk az elindult szakok megtöltésére vagy bővítésére. 

Elmondta, augusztus 7-ig lehet beadni a pótfelvételi jelentkezést, ezt követően indul a dokumentumok vizsgálata, valamint a felvételi, alkalmassági vizsgák.

Ismertette, a pótfelvételi folyamata megegyezik az általános eljáráséval, csak a folyamat gyorsabban zajlik le, így jobban kell figyelni a határidőkre. Mint mondta, a ponthatárok várható kihirdetése augusztus 27-én lesz, így a pótfelvételiben felvettek is megkezdhetik tanulmányaikat szeptemberben.

A műsorban Varga-Bajusz Veronika a Felsőoktatási Mentorprogram egymilliárd forintos támogatásáról is beszélt. Elmondta, ezt az összeget a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) többek között az olyan mentori tevékenységekre használhatja, mint a mentoráltak tanulmányi ügyintézése vagy az egyetemre való beilleszkedésük segítése.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában egyebek mellett arról beszélt, hogy 

a pótfelvételiben idén az egyetemek jellemzően a pedagógusképzési, a mérnöki, a műszaki, az informatikai és az agár területeknél hirdettek meg állami ösztöndíjas férőhelyeket. 

Hozzátette, az általános felvételi eljárásban tíz diákból nyolc – mintegy 74 ezren – állami ösztöndíjas férőhelyre került be.

Úgy fogalmazott, 

nagyon szép siker volt az idei évi felvételi,

hiszen az elmúlt másfél évben nem volt ilyen rekordszámú – összesen 95 907 – első éves az egyetemeken. Előrelépésként említette azt is, hogy tízből hat diák olyan területre került be, amely a nemzetgazdaság szempontjából is kiemelten fontos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.