Az ukrán parlament emberi jogi biztosához fordul a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), mivel úgy véli, hogy az Ukrán Állami Határőrszolgálat és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomásgyakorlással próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat – áll a KMKSZ közleményében.
A szervezet szerint számos kárpátaljai magyar számol be arról, hogy az ukrán hatóságok indokolatlanul feltartják és alapos ellenőrzésnek vetik alá őket határátlépéskor, átvizsgálják az utasok telefonjait is, átolvassák a magánbeszélgetéseiket, levelezéseiket. A KMKSZ szerint ez főként a magyar nemzetiségű köztisztviselőket, közalkalmazottakat, önkormányzati képviselőket és újságírókat érinti, akik jegyzőkönyvet sem kapnak az ellenőrzésekről.
A Magyar Nemzet beszámolója szerint Kárpátalján évek óta folyamatosak a magyarellenes megnyilvánulások, nemrég
az Ungvári járásban található Palágykomoróc településen a templomot is fel akarták gyújtani, annak falára pedig gyűlöletkeltő feliratot is festettek.
Szintén súlyosan érintik a kárpátaljai magyar közösséget az évek óta hatályban lévő, az ukrajnai kisebbségi jogokat korlátozó nyelvtörvények, miközben rendszeresek a durva megfélemlítések, amelyek már nem állnak meg a nyelvi jogok csorbításánál.
A mostani palágykomoróci eset mellett az utóbbi években a soknemzetiségű Kárpátalján több példa is volt a magyarok elleni támadásra. Ilyen volt többek között 2017-ben a vereckei honfoglalási emlékmű bűnözők által tervezett felrobbantása, majd 2018. februárban a KMKSZ ungvári székházának felgyújtására irányuló kísérlet is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.