A csontpótlást harminc év fölött el kell kezdeni

Ma az Európai Unióban élő, 50 év feletti nő esélye arra, hogy osteoporosis (csontritkulás) által okozott törést szenvedjen hátralévő életében, 40-50 százalék, míg ez férfiak esetében 10-25 százalék. Azaz a csontritkulás legfontosabb és legsúlyosabb szövődménye a csonttörések előfordulása, vagyis a csontritkulás kezelésében is ennek a mérséklése a legfontosabb feladat. A csontritkulás kialakulásában 70 százalékban genetikai eltérések, míg 30 százalékban különböző rizikófaktorok tehetők felelőssé. Ilyen rizikófaktor a megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel hiánya. Másrészt a maximális csonttömeg kialakulása 35 éves korra tehető, feladatunk tehát, hogy mindent megtegyünk a genetikailag determinált csonttömeg kialakításáért, illetve azért, hogy a kialakult maximális csonttömegből való vesztés mértékét lassítsuk. Ebben is alapvető a megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel.
A három leggyakrabban előforduló, csontritkulás okozta törés az alkart, a csigolyákat és a csípőt érinti. Számos adat utal arra, hogy mind a kalcium, mind a D-vitamin önmagában is alkalmas a csontvesztés mérséklésére csontritkulásban szenvedők esetében. Azonban a törések megelőzésére kizárólag együttesen alkalmasak. Egy hároméves – nagyszámú, csontritkulásban szenvedő beteget kezelő – vizsgálatban például a harmadik év végére a csípő és az összes, nem csigolyákat érintő törések száma 29, illetve 24 százalékkal csökkent kalcium és D-vitamin megfelelő kiegészítő kezelése mellett. Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban a csontritkulás miatt gondozott betegeknek 62,5 százaléka nem kapta meg az ajánlásokban szereplő minimálisan ajánlott mennyiségű D-vitamin-pótlást kiegészítő kezelésként. Bár hazánkban az adatok lényegesen jobbak, további odafigyelés szükséges: úgy tűnik, mintegy 40 százaléka a kezelteknek nem részesül kiegészítésben.
Ugyan mind a kalcium, mind a D-vitamin táplálékkal való megfelelő szintjének biztosítása ugyanolyan hatásos, mint a kiegészítő kezelés, a hazai és a nemzetközi adatok arra utalnak, hogy mindkettő esetében pótlásra van szükség! A szakirodalmi adatok szerint napi minimum 1200 mg kalcium- és 800 IU (IU = international unit, nemzetközi egység) D-vitamin-bevitel az a hatásos mennyiség, amely nemcsak a csonttömeg növelésével, hanem a törési rizikó csökkentése révén is a csontritkulás alapvető kiegészítő kezelése. Tekintve a hazai táplálkozási szokásokat, ezt a mennyiséget, a betegek igen nagy valószínűséggel kiegészítő kezelésre szorulnak. Állítható, hogy a csontritkulásos betegek kezelése során a kalcium- és D-vitamin-pótlás ha nem is elégséges, de feltétlenül szükséges feltététele az ellátásnak.
A legújabb adatok arra utalnak, hogy a kalciumpótlásként leggyakrabban alkalmazott – hagyományos forma – kalcium-karbonát nem minden esetben biztosítja a megfelelő kalciumszintet a vérben. Ennek az az oka, hogy a kalciumnak a karbonátot tartalmazó formájának bélből történő felszívódásához feltétlenül szükséges a megfelelő gyomorsavtartalom. Továbbá ennek a formának felszívódása jobban függ a beteg ösztrogén- (női nemi hormon) vérszintjétől és magának a D-vitaminnak a megfelelő vérszintjétől. Mindezek hiánya alapvető jellemzője a korosabb, csontritkulásban szenvedő női populációnak. Vannak olyan adatok, amelyek szerint a 70 év feletti korosztályban a gyomorsavhiányos betegek aránya a 90 százalékot is eléri. Ezzel ellentétben a kalcium-citrát formája mindezektől függetlenül szívódik fel, ezért van az, hogy a kalcium-citrát biohasznosulása – az a mennyiség, amely eljut a gyógyszerből a keringésbe, így a csontokba – két és félszer több, szemben a hagyományos kalcium-karbonáttal. A hiedelemmel ellentétben a kalciumpótlás nem fokozza a vesekőképződés kockázatát, sőt még csökkenti is azt.
A szervezet számára hasznosítható D-vitamin-mennyiség hazánkban kis részben néhány állati eredetű élelmiszerből származik, döntően az emberi szervezet belső forrásból, előalakjából állítja elő a nap ultraibolya B- (UVB-) sugárzásának hatására.
A D-vitamin képzésében számos probléma merül fel, amelyek megmagyarázzák a hazai D-vitamin-hiány gyakori előfordulását. Ilyenek: a légszennyezés, a bőrben lévő UVB-t elnyelő melanin mennyiségének korral való növekedése, továbbá 70 év felett a bőrben a D-vitamin előalakjának és magának az aktív anyagot kialakító enzim mennyiségének a csökkenése. Mindezek még akkor is D-vitamin-hiányhoz vezetnek, ha minden egyéb feltétel teljesül a megfelelő szintézishez. A fentieken túl télen nem éri kellő UVB-su-gárzás hazánkat. Egy hazai vizsgálat azt mutatta ki, hogy az őszi/téli hónapokban a D-vitamin-hiány a magyar időskorú lakosság körében 71 százalékra nő, majd nyárra csökken ugyan, de ekkor is 46 százalék! A hazai adatok nem tükröznek mást a szükséges napi kalciumbevitelről sem. Ez – saját kalkulációim szerint is – az ajánlottnak (amely 1500 mg naponta a változókor után, nőkben) a felét is alig éri el. A megfelelő kalciumforrást elsődlegesen a tejtermékek elegendő fogyasztása jelentené.
Mindezek ismerete ellenére a D-vitamin (és a kalcium) hiányát igen gyakran nem ismerik fel. A D-vitamin- és kalciumhiány elsődleges következménye mindenképp a csontritkulásnak, sőt a törési rizikónak a növekedése. Időskorban eleve az elesések gyakoribb előfordulása és a csontritkulás miatt bekövetkező megnövekedett törékenység együttesen fokozza a törések számát. Az összes csípőtörés 90 százalékáért e két tényező együttesen felelős. Az elesések fokozott előfordulása részben az izomerő csökkenésével magyarázható, amely szintén összefügg a D-vitamin-hiánnyal. Klinikai vizsgálatok szerint a D-vitamin-kezelés 22 százalékkal csökkenti az elesések számát idős betegek esetében, megfelelő kalciumbevitel mellett.
Jelenleg számos kiváló gyógyszer érhető el a csontritkulás kezelésére. Azonban bármelyikre is essék a választás, kiegészítő terápiaként feltétlenül indokolt D-vitamin-pótlás, a megfelelő kalciumkiegészítés mellett. A D-vitaminnak szerepe van – többek között – a daganatkialakulás soklépcsős folyamatának gátlásában, azaz számos adat támasztja alá a
D-vitamin daganatellenes hatását. Megfigyelések szerint számos daganatféleség előfordulása csökken – leginkább az emlő-, prosztata-, vastag- és végbéldaganatok esetében figyelték ezt meg – a napsütéses órák számának növekedésével, az Egyenlítőhöz közelebb fekvő országokban. Hasonlóan figyelemreméltó adat, hogy sötét bőrűekben (a D-vitamint képző UVB-sugarakat elnyeli bőrük magas melanintartalma) és elhízottakban (a zsírszövet mintegy „elszívja” a D-vitamint a keringésből) számos daganatféleség előfordulása szintén gyakoribb.
Az elmúlt évtized egyik igen izgalmas kutatási területe a vastag- és végbéldaganatok megelőzése. Ennek egyik oka, hogy a vastag- és végbélrák a második helyen áll a daganatos halálozási statisztikákban világszerte. A WHO adatai szerint az Európai Unió országai között hazánkban a leggyakoribb a vastag- és végbélrák előfordulása, sőt hazánk e daganatfajta okozta halálozásban is első. A felmerült megelőző lehetőségek közül a leginkább megalapozott a kalcium és D-vitamin szerepe. Számos klinikai vizsgálat támasztja alá a vastag- és végbélbélrák ritkább előfordulását azok között, akik több mint 1200 mg napi kiegészítő kalciumkezelést alkalmaztak – ismerve ennek szükségességét a napi kalciummennyiség étellel történő bevitelének elégtelensége miatt. Köztük 27 százalékos kockázatcsökkentést értek el a kiegészítő kezelésben nem részesültekhez képest. Egy másik vizsgálatban, 25 620 ember nyolcéves követésével, a vastag- és végbélrák előfordulása harmadának bizonyult normális D-vitamin-vérszint mellett.
Ismervén a hazai vastag- és végbélrák magas előfordulását és a hazánkban jellemző táplálékkal bevitt alacsony kalciummennyiséget (ez kb. 600-800 mg naponta), azt feltételezhetjük, hogy ha elérnénk az ajánlott napi 1500 mg kalciumbevitelt, megfelelő D-vitamin-vérszint mellett – élethosszon keresztül –, akkor ezzel a vastag- és végbéldaganatok előfordulási gyakoriságát és a riasztó hazai eredményeket minden valószínűséggel javíthatnánk.

(A szerző a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika főorvosa)