Gond, hogy a nők jelentős része nem megy el rákszűrésre. Igaz ez még a jelenleg futó országos szűrési kampány ellenére is. Amikorra viszont a méhnyakrák tüneteket okoz, a folyamat már előrehaladott, és a túlélés a legjobb terápia ellenére is csak néhány évben mérhető. A folyó szűrőprogram ellenére évente mintegy 2600 új esetet ismernek fel. Míg az 1970-es években a betegségben szenvedők átlagéletkora 54 év volt, az 1990-es évek végére tíz évvel korábbra tolódott, és a 35 év alatti populációban megkétszereződött a halálozási szám.
A méhnyakrák oki tényezői között a régóta ismert faktorok (korán elkezdett nemi élet, promiszkuitás, szülések, szocio-ökonómiai helyzet, dohányzás, immunszuppresszív állapotok, orális fogamzásgátlók szedése, rossz higiénés viszonyok) mellett egyre inkább a HPV- (humán papillomavírus) infekció jelentősége válik a legfontosabbá. Mai ismereteink szerint elsődlegesen a HPV-fertőzés, valamint a fent említett tényezők felelősek a méhnyakrák kialakulásáért.
A legfrissebb epidemiológiai adatok alapján a méhnyakrákos esetek több mint 99 százalékát a HPV-fertőzés okozza. Ez a leggyakrabban előforduló nemi szervi vírusfertőzés világszerte, amely eddig mintegy 660 millió embert támadott meg. A HPV-nek több mint száz típusát különítették eddig el; ezek közül a leginkább a malignusfajták ismertek, amelyeknek kiemelkedő szerepe van a rákmegelőző állapotok kialakulásában. A HPV egyébként nem csak méhnyakrákot okozhat.
A HPV-fertőzés előfordulása a 25 év alatti nők körében a leggyakoribb. Nemzetközi adatok alapján az átfertőzöttséget 9–13 százalék közöttinek becsülik. Magyarországon az elmúlt évek rákszűrési keneteit elemezve több mint 5 százalékban észleltünk HPV-fertőzésre utaló jeleket. Noha a fertőzés általában magától gyógyul, hatására rákmegelőző állapotok alakulhatnak ki a méhnyakon, amelyekből kezelés hiányában 2-3 évtized alatt kifejlődhet a méhnyakrák, de nem egyforma erősséggel, és sokszor csak hosszú lappangási idő alatt. A szexuális úton történő fertőzést követően, 6-8 hónapos inkubációs idő után a vírus genetikai anyaga bejut a sejtmagba, és önálló replikációra képessé válik. Az aktív fázisban arra fogékony egyénekben jellegzetes sejtelváltozásokat okoz. Mintegy hat hónap után a gazdaszervezet immunreakciói lelassíthatják vagy teljesen le is állíthatják a vírusexpressziót. A késői fázisban, körülbelül kilenc hónap elteltével a betegek egy része tartósan tünetmentes marad, másoknál elindul a rosszindulatú átalakulás. A HPV olyan, sejtmaghoz kötött organizmus, amely szükségszerűen fertőz meg osztódásra képes hámsejteket, hogy fenntartsa saját magát.
A nemi úton terjedő HPV-vírusfertőzés megelőzése a monogámia és a konzekvens óvszerhasználat révén oldható meg, ezek azonban a mai szexuális szokások mellett társadalmi szinten nem jelentenek kielégítő prevenciót.
Az elmúlt évek tudományos kutatásainak eredményei, úgy tűnik, nagy áttörés hozhat a megelőzésben: komoly esélye van, hogy rövidesen elérhetővé válnak a HPV-fertőzést kizáró védőoltások. Ezek a vakcinák elsősorban a leginkább rosszindulatú vírustípusok ellen nyújtanak védelmet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a téma jelentőségére tekintettel konzíliumot hívott össze a HPV-oltás bevezetéséről, azonban a döntés meghozatalához kulcsfontosságúnak vélt néhány fontosabb közegészségügyi kérdést. Azok a vizsgálatok, amelyek választ adhatnak ezekre a kérdésekre, már folyamatban vannak, illetve tervezésük már a befejező stádiumban tart. Szükség van egyrészt olyan eszközrendszerre, amelynek segítségével a megfelelő tájékoztatás nyújtása érdekében a különböző országok felmérhetik a helyi lakosság méhnyakrákkal és HPV-oltással kapcsolatos ismereteit és hozzáállását, másrészt pedig olyan módszerekre, amelyekkel a HPV-vakcina hatékonyságának az engedélyeztetést követő, különböző körülmények között történő vizsgálata elvégezhető. A konzílium javasolta, hogy a különböző rasszokhoz tartozó, kilencévesnél fiatalabb korosztály körében is végezzenek nagyon hosszú követési idejű vizsgálatokat, hogy meghatározhassák a védettség idejét és az emlékeztető oltások szükségességét. Az ilyen hosszú távú vizsgálatok logisztikai nehézségei ellenére az iskolakezdéskor vagy az az előtt adott oltás nagy lefedettséget biztosítana, és így megnövelné a védőoltásprogramok hatékonyságát – különösen a szegényebb országokban.
Bizonyos irányelvek kialakítása szükséges a különböző országok döntéséhez arról, beépítsék-e a HPV-védőoltást immunizációs programjukba, milyen stratégiákra van szükség a vakcina megfelelő helyre juttatásához, milyen szerepet foglal majd el a HPV-vakcina az méhnyakrák elleni átfogó programban, és milyen módszerekre van szükség a HPV-oltás programjának ellenőrzéséhez és kiértékeléséhez. A HPV-vakcina további segítséget jelenthet a méhnyakrák okozta halálozás és megbetegedések számának csökkentésében, de nem feltétlenül helyettesíti a szűrést és a korai kezelést. A HPV-oltás használatával kapcsolatos irányelveket az immunizációs programok, a serdülők ellátásának és a szülészet-nőgyógyászat és a rák elleni programok hazai és nemzetközi szintű integrációjával kell kidolgozni és alkalmazni.
A már meglévő fejlesztési eredmények reményt adnak arra, hogy a védőoltás a rosszindulatú HPV-fertőzést, ezen keresztül a HPV okozta méhnyakrákot száz százalékban képes lesz megakadályozni, alkalmazásával kapcsolatban pedig eddig még nem merült fel biztonságossági kétely.
(A szerző a Semmelweis Egyetem, II. Női Klinika egyetemi docense)
