BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy-Britanniában csak annyit tudnak, hogy milyen miniszterelnököt nem támogatnának

A pénzügyminiszter szerint a megállapodás nélküli Brexit nem szolgálja Nagy-Britannia érdekeit.

A brit pénzügyminiszter közölte, nem támogatna egy olyan új miniszterelnököt, aki a brit EU-tagság rendezetlen, megállapodás nélküli megszűnésére törekedne.

Philip Hammond a Sky Newsnak nyilatkozva alig burkolt utalást tett arra is, hogy

ha a távozó Theresa May kormányfő utódja ilyen Brexit-stratégiát hirdetne meg, és emiatt bizalmatlansági indítványt kezdeményeznének kormánya ellen a parlamentben, akkor ő megfontolná ennek az indítványnak a megszavazását.

Hammond szerint a megállapodás nélküli Brexit nem szolgálja Nagy-Britannia érdekeit, hatalmas kockázatot jelentene a brit gazdaságra, a nemzetbiztonságra és az ország egységére.

Fotó: AFP

A politikus néhány napon belül másodszor figyelmeztette Theresa May utódjelöltjeit arra, hogy akár az állásukba is kerülhet, ha megállapodás nélküli Brexitre törekednek. A pénzügyminiszter a BBC-ben kijelentette:

a londoni alsóház többször is nagyon egyértelmű szavazással adta értésre, hogy nem támogatja a megállapodás nélküli kilépést az EU-ból, és egy olyan miniszterelnök, aki nem vesz tudomást a parlamentről, nem számolhat azzal, hogy hosszú ideig a posztján marad.

Theresa May múlt pénteken jelentette be, hogy június 7-én távozik tisztségéből, miután háromszori kísérletre sem tudta elfogadtatni a parlamenttel a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást. Csütörtökig tizenegyen jelezték, hogy indulnak az utódválasztási versenyben, és közülük többen is kifejezték hajlandóságukat a megállapodás nélküli Brexitre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.