Tilos lesz a rántott karaj és a kókuszgolyó

Közélet | Társadalom

Január elsejétől az újbudai iskolákban már nem kaphatnak rántott karajt ebédre a gyerekek. A desszert pedig kókuszgolyó helyett alma lesz.

A XI. kerületi polgármester döntött úgy, hogy az elsők között vezeti be a reformétkeztetést az újbudai oktatási intézményekben. Az Oktatási Minisztérium már korábban megfogalmazta az egészséges élelmiszerek használatáról szóló ajánlásait.

Ám eddig konkrét intézkedés még nem történt. Molnár Gyula polgármesterként azonban úgy határozott, a képviselő-testület döntése után közbeszerzési eljárást ír ki az új étrendre. Ennek fő ismérve, hogy kerülendő a vörös húsok, az állati eredetű zsiradékok, a cukrászsütemények használata. Mértékkel kell bánni a sóval és a cukorral.

Az ételkészítésnél pedig ügyelni kell a zöldségek, gyümölcsök tápanyag- és vitamintartalmának megőrzésére. Az iskolai konyhákban ezentúl csak teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut használhatnak majd. Azt egyelőre nem tudni, a szülőknek mennyivel kell többet fizetniük a reformebédekért. (reggel.hu)

Közel ötmilliárd forint támogatást nyertek Pest megyei vállalkozások

A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti.

Itt az idejük az adósságelengedéseknek

A koronavírus-járvány okozta válság sok magán- és állami hitelfelvevőre fenntarthatatlan adósságterhet ró majd. Vélemény.

35 milliárdos tőkebevonás a Boltnál

A befektetésből a cég további terjeszkedését finanszírozza.

Ezekre a költségekre kell számítani egy gyermek születésekor

A bevásárlólista számos tételt tartalmaz, a terhesruháktól a babakocsiig mindennel számolni kell.
Világgazdaság Piactér