BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Bőröndméret, tiltott tárgyak, járatkésés, becsekkolás: így vegyük könnyedén a reptéri folyamatokat

A legforgalmasabb hónapokban megsokszorozódik az utasok száma repülőtéren: akár napi 60 ezernél is több ember fordulhat meg a terminálokon. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szóvivője vezetett végig minket a légikikötőn, és megmutatta, hogyan lehet a csúcsszezon idején is stresszmentes az utazás.

Minden hónapban megdőlnek az utasszámrekordok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Naponta 60-62 ezer ember fordul meg a légikikötőben a nyári hónapokban. A reptéri folyamatok összetettek, és aki nem repül gyakran, annak kifejezetten stresszes lehet eljutni a járatáig. A Budapest Airport vezérigazgató-helyettese, Valentínyi Katalin kísért végig minket a repülőtéren, az érkezéstől a gép indulásáig, hogy megmutassa, hogyan lehet a lehető legegyszerűbben eljutni a beszállókapukig.

A VG Exkluzív új epizódját itt hallgathatják meg.

Az utat a check-in csarnokban kezdtük, ahol Valentínyi Katalin várt ránk. A repülőtéren elvégzendő feladatok jelentős részét itt végezzük el, hiszen az utasfelvétel mellett a bőröndfeladást is itt kell intézni. Ezt a lépést azonban szinte ki is lehet hagyni, ha valaki még online elintézi a becsekkolást, valamint nincs feladni való bőröndje – kézipoggyásszal rögtön mehetünk is a biztonsági ellenőrzésre. Hosszabb útra természetesen kell a sok csomag, de a kihelyezett, automata bőröndfeladó rendszer segítségével még ez a művelet is percek alatt letudható. Csak figyeljük a súlykorlátozásra!

A becsekkolást követően a legfontosabb pont a biztonsági ellenőrzés. A Liszt Ferenc repülőtér mondhatni rekorder ezen a téren, hiszen még a nyári csúcs idején is átlagosan 10-12 perc alatt lehet átjutni ezen a fontos állomásán az utazásnak. Az elsődleges szempont a biztonság, Valentínyi Katalin pedig megmutatta nekünk, hogy mit lehet, és mit nem lehet felvinni a gépre. Az utasbiztonsági ellenőrzésen olykor meghökkentő tárgyakat is találnak egy-egy kézipoggyász átvizsgálása során, a szabályok viszont mindenkire vonatkoznak: sok időt és izgulást megspórolhatunk, ha ezekkel tisztában vagyunk, és tudatosan, a szabályokat betartva pakolunk.

Az utóbbi években gyakran hallani járatkésésekről és -törlésekről, és utasként pedig valóban bosszantó tud lenni, ha a tervezettnél többet kell várakoznunk a járatunk indulására. A repülőgép számos okból késhet:

  • műszaki meghibásodás,
  • karbantartás,
  • a személyzet munkaidejének vége,
  • rossz időjárás.

Valentínyi szerint sokszor az utasok nem értik, hogy miért hivatkozik a légitársaság egy viharra a késés magyarázataként, miközben Budapesten verőfényes napsütés van. Fontos tudni azonban, hogy attól még, hogy Budapesten jó az idő, 50, 100, 200 kilométerre lehet olyan vihar, ami veszélyessé tenné a felszállást vagy a repülést, ilyen esetben pedig az utasok biztonsága kell, hogy az elsődleges szempont legyen, így előfordulhat, hogy a gépek kiszolgálását, indítását ideiglenesen leállítják. 

Mit tehetünk mi, utasként azért, hogy gördülékenyebben haladhassunk át a repülőtéri folyamatokon? Hogyan készüljünk fel egy esetleges késésre, és kihez fordulhatunk, ha kérdésünk, problémánk van az utazásunk során?

A reptéri folyamatok részleteiről többet is hallhatnak legújabb VG-Exkluzív videónkban!

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.