A régiós listát az osztrák főváros vezeti
A járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések nyomán világszerte összeomlott a szálláshelypiac, a kiadók és a bérlők is számos változással szembesülhettek. Az Otthon Centrum elemzői a magyar árakat a környező országokban, illetve az európai nagyvárosokban és a világ metropoliszaiban kialakult árakkal vetették össze.
A világ legdrágább városának tartott Zürich belső kerületeiben egy kétszobás lakást átlagosan havi 1950 svájci frankért (havi 643 500 forintnak megfelelő összegért) lehet bérelni a Numbeo lakbérstatisztikája szerint. New York vagy London bérleti díjai még ennél is magasabbak: az amerikai nagyvárosban egymillió forint körül járnak a bérleti díjak, Londonban valamivel kevesebből (havonta 700 ezer forintból) megúszható egyhavi lakbér. Párizs belső kerületeiben átszámítva havi 410 ezer forint, Tokióban ennél valamivel kevesebb, havi 376 ezer forint az átlagár.
„Budapest belső kerületeiben az elhelyezkedéstől és a minőségtől függően 110–160 ezer forintért lehet kis méretű stúdiólakásokat bérelni, a kétszobás lakások 150 ezerről indulnak, de inkább 180–220 ezer forint között van nagyobb esély ilyen méretű lakás bérlésére” – idézte a témában kiadott közlemény Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum vezető elemzőjét.
A vidéki nagyvárosok adatait említve elmondta: Debrecen, Szeged, Miskolc, Győr vagy Pécs albérleti piacán ennél valamivel kedvezőbb áron lehet kétszobás ingatlant bérbe venni (havi 130–170 ezer forintért).
A közép-európai országok nagyvárosait Bécs vezeti (havi 310 ezer forint) a kétszobás, belvárosi lakások bérleti piacán, Pozsony és Varsó árszintje a budapestinek felel meg (havi 220 ezer és 227 ezer forint), Kassán alacsonyabb (havi 174 ezer forint) az átlagár. Prágában már nagyobb kiadással jár a bérlés (havi 300 ezer forint). Bukarest jócskán leszakadva követi a rangsorban a fővárosokat (havi 147 ezer forint), idesorolható Kolozsvár is, míg Brassóban ennél negyedével kevesebb a havi bérleti díj. A horvát és a szlovén fővárosban a pesti belvárosi díj szélső értékeihez közelítenek az árak, Zágrábban 170 ezer forintnak megfelelő kuna, Ljubljanában 210 ezer forintnak megfelelő euró az átlagos havi bére egy kétszobás, központi fekvésű lakásnak.
Zürichben a legdrágább az élet
A világ legdrágább városa Zürich, amelyet Lugano, Bázel, Genf, Lausanne és New York követ. Az ötszázas listán Bécs a 177., Varsó mögött egy hellyel lemaradva Budapest a 319. Szeged és Kolozsvár fej fej mellett a 372–373. helyre került. A legolcsóbb városok között India és Pakisztán kevésbé ismert nagyvárosai sorakoznak.
A lista összeállításakor a megélhetési költségek között a lakhatás költségei mellett az élelmiszer- és éttermi költéseket és az élethez szükséges egyéb javakra fordított kiadásokat is figyelembe veszik, és az ezekre fordított összeget összevetik az adott városban jellemző jövedelmi szinttel.


