BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Utasok helyett a dolgozók repülnek a Lutfhansánál

K. B. | A járvány második hulláma és az utazási korlátozások ismételt elrendelése jelentősen visszavetheti a légi közlekedés felépülési folyamatát, és ez súlyos problémákat okoz gyártói és szolgáltatói oldalon egyaránt. A kényszerű tétlenségre ítélt dolgozók állományban tartása immár akkora kiadással jár, amit a vállalatok állami segítséggel sem képesek kigazdálkodni. Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója a francia RTL rádióállomásnak adott interjújában elismerte, hiába tesznek meg minden tőlük telhetőt, cégének 15 ezer állást kell felszámolnia világszerte, és rengetegen lehetnek, akiket nem közös megegyezéssel küldenek el. A helyzet olyan súlyos és annyira bizonytalan, hogy a tömeges felmondások elkerülhetetlenek – tette hozzá. A francia kormány munkahelymegtartó támogatása és a szakszervezetek ellenállása is kevés lesz, az üzlet, a megrendelésállomány eróziója kényszerpályára küldte az Airbust is.

Felelős ebben a Lufthansa is, amely a flottáját – a lassan kiöregedő 27 darab Boeing–747-es Jumbótól eltekintve – Airbusokra építette. A légitársaság 271 darabos flottájából a korábban jelzett száz helyett friss bejelentése szerint 150 repülőt rendel a hangárjaiba, köztük a most kihasználhatatlan nyolc Airbus A380 szuperjumbót. Emellett 1,1 milliárd eurós értékleírást is végrehajtanak a mérlegükön. A német kormány 9 milliárd eurós mentőövébe kapaszkodó légitársaság a létszámot is ehhez igazítja, s a korábban elrendelt 22 ezer fős leépítést további ezrekkel fejeli meg. Jövő év elejére a menedzseri állasok ötödét felszámolják, és a német adminisztratív dolgozók harmadát küldik el. A cél, hogy a havi pénzégetés tempóját 500-ról 400 millió eurósra csökkentsék – írja a Reuters. A Lufthansa az évzáró negyedévben kapacitásainak legfeljebb a 30 százalékát fogja kihasználni, az üzleti, a távol-keleti és a transzkontinentális utazások drasztikus visszaesése különösen erősen sújtotta a céget. A nyári felpattanást a vírus hamar leverte, a népszerű olasz, spanyol, francia célpontok térvesztése és a világjáró brit turisták karanténfenyegetettsége a teljes Lufthansa csoportra csapást mért. A részvényárfolyam 13 százalékot esett a fejleményekre.

Jobb aligha lesz a helyzet, hisz a világ legnagyobb utazásszervezője, a német TUI is drasztikusan csökkentette a téli szezonra szóló ajánlatait és kapacitásait, igazodva a korlátozásokhoz és az üzleti lehetőségeihez. Likviditása augusztus közepe óta négyszázmillió euróval kétmilliárdra apadt, miután a foglalási előlegek visszafizetésére kényszerült. Az eleve csökkentett téli ajánlatokon most további 20 százalékot faragtak, hogy egyensúlyban tudják tartani a mérlegüket. A német kormány 3 milliárd eurós hitelátvállalása ehhez kevés, a túléléshez a részvényeik tervbe vett egymilliárd eurós eladásából bejövő pluszbevételre is szükség lesz. A cég a harmadik negyedévben 1,1 milliárd eurós leírásra kényszerül, a jövő nyári szezonra a már csökkentett kapacitása 80 százalékos kihasználtságát vetíti előre. A bejelentés nem mozgatta meg a TUI árfolyamát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.