Nemzetközi gazdaság

A halálozás növekedéséhez vezethet a Brexit

Évente 1500-zal több brit halhat meg nagyrészt amiatt, hogy az ország kilépett az Európai Unióból, és az új szabadkereskedelmi szerződések egészségtelenebb étrendhez vezetnek.

Ez derült ki egy új tanulmányból, amely a Nature Food című szaklapban jelent meg. Az Egyesült Királyság ugyanis nagyban függ az élelmiszerimporttól, az összes elfogyasztott élelem fele, a zöldségének és a gyümölcsének pedig a kétharmada származik külföldről – a Brexitig elsősorban az EU-ból. A kilépés máris okozott ellátási problémákat, és a helyzet várhatóan tovább romlik majd, miután július elején lejár az átmeneti időszak, és brit oldalon is megkezdik a vámellenőrzéseket.

Fotó: SOPA Images

Boris Johnson kormánya új szabadkereskedelmi szerződésekkel igyekszik pótolni az EU-t, a fő cél a brit nemzetközösséghez tartozó országok mellett az Egyesült Államokkal tető alá hozni egy ilyen egyezményt. Szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy ez még egészségtelenebb étrendhez vezet majd, ha a kormányzat nem teszi meg a szükséges óvintézkedéseket. A jelek azonban éppen ellenkező irányba mutatnak, a megállapodások érdekében a kormány késznek tűnik az engedményekre, így a közvélemény nyomása ellenére megjelenhet a szigetországban a klórmosott csirke- és a hormonkezelt marhahús. 

A kóros elhízást a túl kevés gyümölcs és zöldség, a túl sok vörös- és feldolgozott hús fogyasztása, valamint túl sok kalória bevitele okozza. Márpedig a tanulmány szerzői szerint ötven százalékkal megemelkedhet a marhahús- és 20 százalékkal a sertés és búzaimport, ezért csökken majd a hazai termelés és az árak, miközben a fogyasztás és az egészségtelen étkezéssel kapcsolatos betegségekkel együtt nőni fog.

Brexit Nagy-Britannia egészségügy
Kapcsolódó cikkek