Csökkent a földgáz nagykereskedelmi ára csütörtök reggel, az Európában irányadó holland gáztőzsdén a novemberi jegyzésben 6,75 euróval kevesebbe, 77,75 euróba (egy euró 363,81 forint) került egy megawattórányi mennyiség Vlagyimir Putyin közbeavatkozásának köszönhetően. Az orosz elnök egy nappal korábban utasította a Gazprom elnökét, Alekszej Millert, hogy növelje a szállításait az európai föld alatti gáztározókba, miután feltöltötte a hazaiakat; ez november 8-ig megtörténhet. A lépés Putyin szerint „kedvezőbb helyzetet teremt az európai energiapiacon”, és „lehetővé teszi a Gazprom számára, hogy megbízhatóan, stabilan és ütemezetten teljesítse szerződéses kötelezettségeit”.

Fotó: Szergej Gunejev / AFP

Utóbbit a cég eddig is megtette, csak pótlólagos szállításokat nem vállalt az energiaválság enyhítése érdekében az Európai Unió sürgetésére, és a Bloomberg szerint a mostani döntés sem jelenti azt, hogy a Kreml engedett volna a brüsszeli nyomásnak. Hiszen az orosz gázkitermelés egyébként is nőtt volna, és a hazai tározók feltöltése után a gázt piacon kell eladni. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a Gazprom miképpen növeli majd a szállításokat, mivel Ukrajnán keresztül semennyi, a németországi Mallnowon keresztül pedig csupán minimális vezetékkapacitást foglalt le az orosz cég a következő hónapra.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Európában leginkább a Gazprom saját tározói alacsonyabb feltöltöttségűek, ami sokak szerint azt bizonyítja, hogy Moszkva tudatosan használja politikai célokra az energiaellátást, eddig azért tartotta vissza a gázt, hogy kikényszerítse az Északi Áramlat 2. gázvezeték engedélyezését. Az európai gázinfrastruktúra-ipar szakmai szervezete (Gas Infrastructure Europe – GIE) adatai azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol a Gazpromnak nincsenek saját tározói, mint Franciaország és Olaszország, a tartalékok megközelítik a megszokott mennyiséget. A Gazprom tározóit kivéve máshol is nagyjából az ötéves átlagnak megfelelők a tartalékok, míg azokat is beleszámítva mindössze 75 százalékon állnak a szokásos 85–95 százalék helyett – számolt be a Financial Times.