Hétfőn ünnepelte 1000. szállodájának megnyitását az EMEA-régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika) a Marriott International. A jubileumi szálloda a The Westin London City, amellyel a világ egyik legnagyobb hotellánca egyúttal a Westin Hotels & Resorts márkát is bevezeti az Egyesült Királyság piacára – írja a Travel Daily utazási portál.

Az ünnepség során a vállalat bejelentette, hogy

2022 és 2023 folyamán várhatóan több mint 200 új szállodával, azaz nem kevesebb, mint 38 000 szobával bővít a három kontinensen elterülő térségben.

"Nagyon büszke vagyok rá, hogy átadtuk az 1000. Marriott International szállodát az EMEA-régióban. Ez a mérföldkő szimbolizálja gazdag múltunkat és fényes jövőnket, és annak külön örülök, hogy az 1000. szállodánk éppen a fantasztikus Westin London" – mondta Satya Anand, a Marriott International EMEA-régiójának elnöke. "Csak tavaly közel 90 szállodát avattunk az EMEA-övezetben, köztük London mellett olyan helyeken, mint Ibiza, Reykjavík, Kairó és Dubai. Izgatottan várom, hogy tovább bővítsük portfóliónkat, még több utazási élményt kínálva vendégeinknek” – tette hozzá az elnök.

A Marriott Európában főként a Moxy Hotels nevű hálózatát fejleszti a következő években, hiszen a fiatalos, élményközpontú márka a tervek szerint 2022 és 2023 folyamán több mint 26 hotellel növeli portfólióját a kontinensen, a tervezett nyitások között szerepel a Moxy Liverpool City Centre, a Moxy Paris East és a Moxy Pompej is.

Fotó: Jászai Csaba / MTI

Jövőre egy új brand, a Fairfield by Marriott is debütál Európában, amikor is a tervek szerint két ehhez a márkához tartozó szálloda is megnyílik a földrészen: a Fairfield by Marriott Badhoevedorp Amsterdam Schiphol Airport, és a Fairfield by Marriott Copenhagen Nordhavn. A Fairfield-lánchoz tartozó egységekre főként a könnyed, és nyugalmat sugalló szállodai dizájn jellemző, amely a kortárs észak-európai stílussal párosul.

Ezzel szemben a Közel-Keleten továbbra is a luxushotelek örvendenek a legnagyobb népszerűségnek.

Itt a cég tulajdonát képező vagy szerződéses üzemeltetésében álló szállodák 20 százaléka esik ebbe a kategóriába.

Az idén nagy érdeklődéssel várt új egységek közé tartozik többek között a W Dubai – Mina Seyahi, amelynek megnyitását még ebben a hónapban tervezik. Májusban pedig a vállalat várhatóan a The Ritz-Carlton márkát vezeti be Jordániában a The Ritz-Carlton, Amman átadásával. A vállalat továbbra is támogatja a turisztikai ágazat növekedését a Szaúd-Arábiai Királyságban is, ahol ebben az évben és 2023-ban várhatóan négy új luxusszálloda nyitja meg kapuit.

Afrikában 20 új hotel avatására készül a Marriott - az African Business online oldal szerint - a következő másfél évben, Ghána, Dél-Afrika, Ruanda és Nigéria biztosan a célpontok között lesz.

"A világjárványból kilábalva továbbra is erős érdeklődést tapasztalunk a szállodatulajdonosok részéről a Marriott 30 megbízható hotelmárkából álló portfóliójához való csatlakozás iránt" – mondta Jerome Briet, a Marriott International EMEA regionális fejlesztési igazgatója. "Nem különben a kikapcsolódni vágyók körében is egyre kedveltebb a Marriott Bonvoy klubtagságunk, amely világszerte kínál kedvezményeket a pontokat gyűjtő vendégeink számára” – tette hozzá az igazgató.