A davosi Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója, Klaus Schwab állítólag manipulálta a szervezet kutatásait, hogy ezzel elnyerje a kormányok támogatását – állítja egy bejelentő, akinek vádjai Schwab elnöki posztról való lemondásához vezettek a húsvéti hétvégén.
A vádakat egy névtelen levélben a WEF igazgatótanácsának küldtek el. A levél nyomán vizsgálat indult, Schwab pedig élesen bírálta korábbi kollégáit, amiért szerinte „gyalázkodó” és „alaptalan” vádakra reagáltak anélkül, hogy lehetőséget adtak volna neki válaszolni.
Egy szerdán kiadott közleményben Schwab kijelentette, hogy karaktergyilkosság áldozata lett, és tagadta az ellene felhozott összes vádat, beleértve azt is, hogy visszaélt volna a WEF pénzeszközeivel, illetve hogy arra kérte volna a munkatársait, kampányoljanak neki egy Nobel-békedíj elnyeréséért.
A névtelen bejelentő azt állította, hogy Schwab aláásta a WEF hitelességét azzal, hogy
manipulálta a szervezet globális versenyképességi jelentését,
amely az országokat termelékenységük és ellenálló képességük alapján rangsorolja, és amely alapját képezi az éves davosi találkozók megbeszéléseinek. A WEF tanácskozásain számos kormányfő, elnök, vállalatvezető vesz részt, az üzleti világban roppant befolyásos fórumnak számít.
Schwab tagadta, hogy változtatott volna a jelentés módszertanán azután, hogy egyes kormányok elégedetlenségüket fejezték ki a rangsor miatt.
A versenyképességi jelentés módszertanát eredetileg 1979-ben dolgoztam ki, és továbbra is én vagyok annak szellemi atyja
– idézi Schwabot a Financial Times. „Az évek során tovább dolgoztam a módszertanon, hogy javítsam és fenntartsam a jelentés hitelességét. Ez időnként intenzív elméleti vitákat eredményezett. Egyes kormányok megkerestek azzal, hogy friss adatokat közöljenek, vagy hogy hibákat javítsanak ki az elemzésben. Ezt az információt továbbítottam a csapatoknak. Ezt manipulációként beállítani sértés a szakmai reputációmra nézve.”
Az új bejelentés csak egy a vádak sorában, amelyek tavaly láttak napvilágot, és amelyek szerint Schwab
A WEF márciusban a szponzoroknak azt jelentette, hogy az általa indított belső vizsgálat nem talált jogsértést, és nem tudta alátámasztani a Schwab elleni vádakat.
A Financial Times korábban arról számolt be, hogy Schwab közölte a WEF-fel: 2027 januárjáig fokozatosan visszavonul az elnöki posztról. Schwab tagadta azt is, hogy feleségével, Hildével együtt
visszaéltek volna a WEF forrásaival, például személyes célra használták volna a szervezet ingatlanjait, magánutazásokat finanszíroztattak volna, vagy hogy fiatalabb munkatársakat arra kértek volna, hogy több ezer dollárt vegyenek fel automatákból az ő nevében.
Ezt „színtiszta hazugságnak” nevezte, és közölte, hogy rágalmazási pert indított a névtelen vádaskodók ellen. Nyilatkozatában Schwab egy állításra is reagált, amely szerint a WEF munkatársaival lobbizott a Nobel-békedíjért. „Ellentétben az itt sugalmazottakkal, többször is megkértem azokat, akik ezt akarták, hogy ne tegyék” – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.